..avagy
ne tévesszen meg a cowboy kalap. Ők valódi és klasszikus
idomítók
Elég visszás és ironikus, hogy a lovakhoz való jobb,
más, eltérő (stb.) hozzáállás, tudományosan is korrekt
ló kiképzési módszer „cowboy földről” érkezik és, hogy
a lovakkal foglalkozó emberek nagy számban ott világosodtak
meg először. Mindannak ellenére, hogy az amerikai –
állatokkal dolgozó - cowboyról kialakult kép többnyire
durva, nyers és erőszakos az átlagember szemében. Ezt
a kialakult képet híres western témájú könyvek íróinak
és filmrendezőinek lehet köszönni.
A 19. század vége felé bárki lehetett „cow-boy”, akiben volt elég bátorság és
fenn tudott maradni a lovon. Erre, pedig sokan képesek voltak, pláne, hogy nem
volt hozzá szükség egyetemi diplomára, de semmilyen végzettségre sem. Szerencsére
azért voltak néhányan – ahogyan ez történt a történelem során korábban is – akik
eltértek a többségtől, az átlagostól és egy finomabb, hatékonyabb, jobb kapcsolatot
kívántak kialakítani társukkal, a lóval. Ők nem igazán engedhették meg maguknak,
hogy lovaik nehezen és csak durva jelekre legyenek lovagolhatók, hogy esetleg
ne álljanak meg, amikor kellene, vagy álljanak, amikor menni kellene, lassabbak
vagy gyorsabbak legyenek a kelleténél. Ezt valamiért sokszor napjaink lovasai
elfogadják maguktól és lovaiktól, pedig állítólag azért versenyeznek, hogy kapcsolatuk
könnyedségéről, finomságáról adjanak tanúbizonyságot. Arról, hogy mennyire partnerei
egymásnak, bármikor és bármilyen helyzetben. Ami a valódi bizalomtól teli együttmuködés
meglétét jelenti.
Mi a bizalom? Amikor ló és lovas felkészült bármilyen váratlan
eseményre!
Ray Hunt
Tehát gyakorlati okai voltak annak, hogy miért szükséges finomítani a lovasnak
kapcsolatát lovával. A nagy létszámú állatcsoportokat gyakran szélsőséges domborzati
és akár idojárási körülmények között kellett mozgatni. Meglehetett, hogy egy
átlagos nap hirtelen életveszélyessé váltak a körülmények. Ilyen esetben, pedig
az volt képes épp borrel átvészelni az adott helyzetet, akinek a legjobb kapcsolata
volt lovával. Csak gondoljuk el, hogy leszakadt lovunk lábai előtt a meredek
folyópart ő, pedig tőlünk függetlenül, ösztönösen, tehát „vakon” cselekedve megiramodik,
de egy másik rossz irányba. Az oka mindennek az, hogy nem alakult ki olyan viszony
lovunk és közöttünk, amitől minket „ló”-társi, akár anyai döntési pozícióba emelne,
amelynek meglétével bármely kritikus helyzetben legelőször a mi javaslatunkat
kérné. Futni vagy nem és ha futni, akkor merre? Vagy csak óvatosan hátra lépni
vagy odébb tenni a ló elejét meghatározott irányba és mértékben! Ilyenkor legkevésbé
az erőszak segíthet. Vagy felnéz ránk lovunk, mint vezetőjére vagy nem, de ez
utóbbit ne tapasztaljuk meg ilyen kritikus helyzetben. Viszont úgy néz ki, hogy
a finom és könnyed partnerség, lovaglás eléréséhez életszerű körülmények szükségesek,
egyébként – objektív visszajelzés hiányában - egyesek megelégednek a durva, erőszakos,
kényelmetlen eredményekkel is? Hát igen, a bírók döntései, pontjai nem olyan
veszélyesek, mint egy leszakadó folyópart! Ráadásul hatni is lehet rájuk! (Tisztelet
a kivételnek!) A természetre nem! Viszont valódibb a visszajelzés.
Számos lovas cowboyban versenyzési vágy alakult ki. Lóhoz értésüket szívesen
mérték össze szabadidejükben társaikkal. A versenyek során a jobb képességű,
sikeresebb lovasoknak mindig akadtak követőik, akik példaképként tekintettek
ügyesebb társaikra. Ez azt eredményezte, a fejlődni kívánó lovasok mindent meg
kívántak tenni, hogy minél jobban elsajátítsák példaképeik tudását. A tudás fennmaradása
és fejlődése így biztosítva volt az elkövetkező generációk számára.
Így aztán a cowboy szó jelentése számos átalakulást követően mára szinte teljesen
megváltozott. A büszkeség, határozottság, machoság megmaradt, viszont nem ezek
a tulajdonságok, ismérvek, amelyek elsősorban jellemzik a lovas cowboy-t. A modern
cowboy udvariasan megemeli kalapját a hölgyeknek. Előre köszön „Uram” illetve
„Hölgyem” megszólítással. Gyakran felsőfokú végzettségűek. Mozdulataikat kimértség,
nyugodtság, kiegyensúlyozottság, következetesség jellemzi. Gyakran verseket,
novellákat, dalokat írnak vagy táncokat rendeznek. Tehát mindenképp érző és kreatív
személy. A modern cowboy lehet, hogy nem tökéletes, viszont már egy cseppet sem
hasonlít a 19. században róla festett képhez.
A változást senki nem tervezte, de kialakult és a cowboyok hozták el nekünk.
Az elmúlt fejlődési időszak számos kérdést letisztított, viszont néhány vita
tárgyát képezi napjainkig. Így az is, hogy valójában hol és kivel kezdődtek el
a változások. Habár sok mindenben különböznek az álláspontok – ahogy az ember
esetében sokszor történni szokott – egyben viszont megegyezés van az új felfogású
lovasok, cowboyok között. A személy, aki a lavinát elindította nem volt más,
mint egy cowboy, akit TOM DORRANCE - nek hívtak.
Tom Dorrance és a lavina legjelentősebb személyiségei …avagy a szálak kivétel
nélkül a Dorrance családhoz vezetnek.
Tom Dorrance (1910-2003)
Tom Dorrance hatodikként született egy 10 fős négy lány és négy fiútestvérből
álló családba. Oregon Észak-keleti részén, szülei farmján nőtt fel, ahol
a legmozgalmasabb időkben 750 marha és 150 ló volt.
Tom a legkisebb fiútestvér, már fiatalon rájött arra, hogy eredményeit sokkal
hamarabb eléri a lovakkal, ha megfelelő pszichológiát használ erő helyett. Nem
szerette a konfliktusokat és testvérei egymás között csak békebírónak hívták.
Ez fontos elemévé vált lovakkal való foglalkozásának.
Bátyja Bill szerint: „Tom barátságosan állt a lovakhoz és mindegyik „működött”
neki. Nagyon fontos volt, hogy ki akart jönni a lovakkal. Idővel rájött, hogy
alakítson ki egy nyugodt érzést a lovakkal. A lovak nem nagyon bakoltak alatta.
Amelyik igen az, pedig nem tudta őt elhagyni. Legvégül ezek is felhagytak a bakolással.
Ez a nyugodt érzés ugyanolyan jó volt Tom számára, mint lovainak.”
Tom három évtizeden keresztül, szülei farmjának eladásáig, 1945-ig dolgozott
otthoni farmjukon. Ezt követően már sosem volt saját lova. A következő több mint
húsz évben vándor cowboyként dolgozott Oregon, Nevada és Montana különböző ranchein.
A teleket, pedig egy rokon farmján töltötte Californiában.
Ötvenhat évesen megnősült. Feleségével, Margarettel Califoriában élte boldogságban
élete következő harminchét évét.
Annak ellenére, hogy Tom Dorrance nem volt iskolázott, értelmes, intelligens,
kreatív és érzékeny ember volt. Hihetetlen emlékezőtehetsége, megfigyelőképessége
és logikus gondolkodása volt. Nagyon szeretett tanulni. Élete kaliforniai részének
többségét egy speciális farmkapu kifejlesztésével töltötte, amelynek segítségével
bármilyen méretű, tömegű kapu egyetlen ujjmozdulattal könnyedén nyitható. „Mielőtt
sorozatgyártásba és marketing tevékenységbe kezdett volna Tom, 10 évvel ezelőtt
felszerelt egy általa fejlesztett kapunyitót, amely még mindig kifogástalanul
működik. Éppen a minap néztem rá a számlálóra és 28.000-et mutatott” – emlékezik
meg Bill, öccse találmányáról 1987 - ben.
Számtalan ember és ló profitált Tom helyzetelemző képességéből illetve abból,
hogy a megfelelő időben volt képes lenni a megfelelő helyen és ott a legmegfelelőbbet
mondani vagy tenni.
Pat Parelli ezen képesség után fogalmazta meg a Savvy kifejezés jelentését,
amely szerint:
Tudatában lenni annak, hogy hol, mikor, mit, hogyan és azt meddig tegyük!
(Savvy Savvy – vel, pedig akkor rendelkezik az ember, ha a fentieket hibátlanul
képes alkalmazni, olyan módon, hogy csak és kizárólag, javításra nem szoruló,
helyes viselkedési formák alakulnak ki ló és ember között. Ez a valódi hozzáértés.)
A lovak problémáival kapcsolatban Tom úgy nyilatkozott, hogy
„Nem a személy lovának van ló problémája, hanem a lónak van ember problémája!”
Ebből kifolyólag viccesen a „lovak ügyvédjének” nevezte magát. Viszont a dolgok
lovak szemszögéből vizsgálása terén halálosan komoly volt. Úgy érezte, hogy amit
a lovakról tanult, azért csak a lovaknak tartozott köszönettel. Amikor barátja
és diákja egyszer megkérdezte tőle, hogy mégis honnan tanulta mindezt – a sok
jót és helyeset - , Tom a következőket válaszolta: „Ray! A lovaktól tanultam.”
Ray viccesen a következőt válaszolta erre: „Akkor én biztosan sok buta lovat
lovagolhattam az életemben!”
Tomnak nem is volt más lehetősége, mint tanulni a lovaktól. Családi ranchükön
nevelkedve mindent meg kellett tenni a munka elvégzése érdekében. És ez legkevésbé
sem történhetett hajhászással, csak a menekülő állatfajt partnerként segítségre
hívva. Megfigyelve oket, az ő motivációs eszközeiket használta közös céljaik
eléréséhez.
„A lassabb a gyorsabb!”
Tom Dorrance
Ha nem sikerült valamit megoldania, akkor konzultált egyik idősebb fivérével,
Freddel. Miután Fred egy vadkacsa vadászati baleset során megfulladt, Tom már
csak magára számíthatott lovakkal kapcsolatos problémás kérdések terén. Tudta,
hogy a lovakat erovel nem veheti rá semmire. De ez nem is állt hozzá közel semmilyen
formában. Megtapasztalta, hogyan váljon az ő ötlete a lova ötletévé.
Tanárként szívesen szentelte idejét az érdeklődő diákságának, viszont szavait
mindig megválogatta. A megfelelőt alkalmazva a megfelelő helyen és időben. Amit
a helyzet megkívánt. Ez néha lehetett sértően kritikus is. De mindent megtett
annak érdekében, hogy a lovak a legkevesebbet „szenvedjenek” a velük foglalkozó
személyek kezei között. Többnyire viszont gondolkodóvá kívánta tenni lovasait,
diákjait, ezáltal is kényszerítve őket arra, hogy saját maguk is próbálják a
ló természetét kutatva rájönni a hatékonyabb együttműködés lehetőségére. Iránymutatással
rá próbálta vezetni diákjait a megoldásra, ahelyett, hogy azt mondta volna –
készként „odaadva” - , hogy csináld ezt vagy tedd azt.
Tom útmutatásaival kapcsolatban Parelli a következőképpen emlékszik vissza egy
esetre, amikor is a betegen kórházban fekvő mesterét – nem érezve, hogy valaha
is látja őt a kórház falain kívül - arról kérdezte, hogy szeretne-e valami fontosat
mondani neki? Tom – minden lóval foglalkozó ember számára megjegyezendően – a
következőket mondta:
„Sose öld meg a csikók kíváncsiságát!”
Aztán szerencsére Tomnak sikerült felépülni és elhagyni a kórházat, viszont Pat
sokáig gondolkozott azon, hogy miért is mondhatta ezt és pont neki Tom Dorrance.
Aztán több hét gondolkodás után rájött. Először is Tom biztos látott olyan eseményt,
amikor még korábban Pat sajnálatosan az intelem ellenére viselkedett. Másodsorban,
pedig Pat rájött, hogy Tom azért is mondta neki a kórházban az előbb említetteket,
mert félelemmel szemben álló tulajdonság a kíváncsiság. A lovak bátorságukat,
pedig a kíváncsiságon keresztül nyerik. A cél, pedig nem más, mint bátor lovakat
alakítani ki a menekülő, félős, pánikolós és klausztrofóbikus lovakból.
Napjaink „Natural Horseman” – jei valamennyien Tom Dorrance – t tekintik mesterüknek.
Néhányuknak megadatott, hogy személyesen is dolgozhattak vele.
Legnevesebb tanítványa kétség nélkül egy Ray Hunt nevű idahoi cowboy, akivel
1960-ban találkozott Elkoban, Nevadában egy kiállításon. A híressé és történelmivé
vált esemény szerint Ray megkérte Tom Dorrance – t, hogy segítsen Hondo nevű
lovával. Dorrance beleegyezett. Ez egy meghatározó pillanata volt a lóhoz való
hozzáállás megváltozásának történetében, mivel Ray Hunt volt, aki kurzusaival,
bemutatóival népszerűsíteni kezdte Tom Dorrance tanításait. Idővel a kivételes
képességű diák és tanára közötti különbség láthatatlanná vált. Viszont mindkét
lovas ember tudása gazdag, mély és gyakorlati tapasztalat alapján szerzett. Tudásukat
a következő gyakran emlegetett mondások jellemzik a legjobban:
1. Megfigyelni, emlékezni és összehasonlítani!
2. A kívánt dolgot tegyük könnyűvé, a nem kívánatosat, pedig kényelmetlenné!
3. Legyen az én ötletem a lovam ötlete!
4. Legyünk annyira finomak amennyire lehetséges, de szükségszerűen határozottak.
5. Minél lassabban csinálod, annál gyorsabban éred el!
6. Próbáld átérezni, amit a ló érez és mindig abból indulj ki!
7. Tégy minél kevesebbet és kapj érte minél többet!
8. Mindig adjuk meg a szükséges időt!
9. Vegyük figyelembe, hogy a lónak a legfontosabb ösztöne a túlélés! Ennek alárendelve
cselekszik a testében, lelkében és vérmérsékletében!
10. A ló mindig helyesen cselekszik!
Bátyjához, Billhez hasonlóan Tomra is a Vaquero hagyományok voltak a legnagyobb
hatással és ő is legalább annyira értékelt egy nyeregben és feszítőzablával lovagolt,
helyesen „elkészített” hátaslovat, mint bárki más. Viszont őt jobban érdekelték
a „problémás” lovak és a fiatal lovak elindítása. Munkáját a körkarám, a vékony
csomózott kötőfék és a kiegyenlítő borcsatlékokkal ellátott csikózabla jellemezte
az eszközök terén. Az említett eszközök ma meghatározó eszközei napjaink Natural
Horseman - jeinek.
Habár Tom Dorrance egy több millió dolláros iparágat alapozott meg munkásságával,
ő ebbol csak nagyon keveset profitált. Élete során egyetlen könyve jelent meg,
amelynek címe: „True Unity – Willing Communication between horse and human” azaz
„A valódi egység – Készséges kommunikáció ember és ló között”. Egyetlen, „Greetings”,
„Üdvözlet” című videóját 1999-ben adták ki.
Utolsó éveit testvére, Bill farmján élte le. 2001 – ben Ray és Carolyn Hunt Jótékonysági
Köszönetnyilvánítást szerveztek Tom Dorrancenek, hogy hozzájáruljanak folyamatosan
növekvő kórházi költségeihez. A Fort Worth-i rendezvényen valamennyi híres Natural
Horseman részt vett. Többek között Ray Hunt, Buck Brannaman, Bryan Neubert, Pat
Parelli, John Lyons, Peter Campbell, Mark Rashid és még sokan mások. Sajnálatosan
Tom Dorrance nem tudott jelen lenni. Tom Dorrance 2003 június 11-én, egy végzetes
agyvérzés következtében elhunyt. Kilencvenhárom éves volt.
Tom Dorrance mindenkire nagy hatást gyakorolt, akivel kapcsolatba került. Halála
után a People és a New York Times egyaránt írtak életéről és munkásságáról. Porter
a következőket írta: „Sosem éreztem azt, hogy Tom a lovakról szól. Sokan, akik
eljöttek kurzusaira, nem voltak ló tulajdonosok, de még csak lovasok sem, hanem
sok esetben az élet egyéb területérol érkeztek. Tanítók, pszichológusok, a lovaktól
teljesen távol álló szakmával rendelkező személyek. A megjelentek mindig tudtak
valami hasznosat hazavinni magukkal.”
Élete utolsó éveiben visszavonultan élt. Elvétve mutatkozott vagy adott interjút.
Ha mégis megtette, akkor örömmel és önzetlenül osztotta nézeteit, tapasztalatát.
Aztán a későbbiekben, pedig már azt kérte, hogy ha lehetséges ne idézzék és ne
is említsék a nevét. Nem kívánt részt venni a kor lovas történéseiben. Azt sem
akarta, hogy egyes lovasok sikereiket neki köszöngessék. Ezzel kapcsolatban a
következő volt az elképzelése:
„Ha valami működik valakinek, akkor az akár valaha tőlem is jöhetett. Tehát,
ha működik, akkor nincs a nevem emlegetésére szükség. Ha, pedig nem működik,
akkor lehet, hogy félrehallott vagy rosszul értelmezett valamit a lovas, tehát
ebben az esetben sincs arra szükség, hogy használják a nevem, sőt nem is akarom!”
Tom Dorrance egy valódi hős volt, minimális igényekkel, szerénységgel és egyszerű
szokásokkal, moderált viselkedéssel. Lovakkal kapcsolatos tanácsait élete nagy
részében ingyen osztogatta. A Natural Horsemanship elpiacosodása hihetetlenül
zavarta őt. Annak érdekében, hogy minél több lóhoz és lovashoz jussanak el a
„régi-új” tanok sokan kisebb nagyobb csomagokat, otthoni programokat alakítottak
ki esetleg kihagyva fontos részleteket, hogy minél érthetőbbek legyenek az átlag
hétvégi lovas számára. Dorrance – nek semmi beleszólása nem volt az eseményekbe
és semmit sem profitált abból, amit az emberek az alapján kezdtek értékesíteni,
amit tőle többnyire ingyen tanultak.
A hírnévvel jött népszerűség is zavarta őt és feleségét, mint „egyszerű” embereket.
Mindenekfelett abszolút és egyáltalán nem értett azzal egyet, ami a Natural Horsemanship
nevével fémjelezve történt a világban. Az igaz lovas emberekhez hasonlóan neki
is meg volt a véleménye egyes dolgokkal kapcsolatban és minden alkalommal visszautasította,
amikor a neve olyan emberekkel és módszerekkel került kapcsolatba, akikkel vagy
amivel nem értett egyet.
Felesége Margaret Dorrance mindent megtesz férje kívánságainak tiszteletben tartása
mellett, hogy akik szeretnének tanulhassanak életútjából.
Ray Hunt (1929- )
Ray Hunt személye nélkül nem alakult volna a Természetes Alapú ló kiképzés, úgy
ahogy történt. Ő az, akinek a személyéhez az egész népszerűsítése, útra tétele
és a lavina felgyorsítása leginkább köthető.
Már a kezdetektől fogva az ügy középpontjában állt. Ez idáig több mint 10.000
csikót indított el életében. Közvetlenül vagy közvetve, pedig több millió lovas
ember lóhoz állását változtatta meg a világban.
Ray harminc éves volt, amikor az elkoi vásárban találkozott későbbi mesterével
Tom Dorrance-el, akit megkért, hogy segítsen lovával. Tom javasolt neki pár dolgot.
Néhány hónappal késobb Ray kék szalagokat nyert lovával Hondoval, aki annyira
kezes lett, hogy még gyermekei is tudtak rajta lovagolni. Mindez 1961-ben történt.
Hunt felismerte Tom Dorrance zsenialitását és eldöntötte, hogy feltétlenül meg
akar tanulni tőle, amit csak lehet. Ray Hunt gyorsan tanult. Dorrance egyszer
a későbbiekben a következőket nyilatkozta tanítványáról, Rayről:
„Senkivel sem találkoztam eddig, aki olyan gyorsan értené meg, amit mondok
és a legkisebb információból, a helyes irányba tudjon elindulni, mint amennyire
Ray képes. Olyan, mintha egész életében ezt csinálta volna!”
A ’70-es évek közepén a western ló kiképzése még mindig erőszakos, nyers, durva
módszereken alapult. Középpontjában még mindig az ember volt. Hunt ekkor kezdett
el a nagyérdemű számára a megszokottól, az addigi „normálistól” teljesen eltérőt
ajánlani. Bátorságra volt szüksége az idahoi cowboynak, hogy szembeszálljon az
addig elismert cowboy ló kiképzési felfogásnak. Viszont ahogyan akkor sem, most
sem érdekelte, hogy az emberek mit mondanak és szólnak ahhoz, amit és ahogyan
csinál. Híres arról a mondatáról, ahogyan kezdi a kurzusait:
„A lovakért vagyok itt!... hogy egy jobb lehetőséget kaphassanak!”
Prioritásait nem rejti véka alá, semmilyen körülmények között. Nem óvatoskodik
emberek nem megfelelő hozzáállásainak bírálatával. Ha egy ló megrúgott, ledobott
vagy akár megharapott valakit, akkor azért nem okolható senki más, mint a lovas,
mivel valószínűleg valamit nem megfelelően csinált a személy. És ezt a fejére
is olvassa, ha a személy a lovat okolná bármiért is. A ló viszont soha nem csinál
és nem is csinálhat semmit rosszul, amiből, mint tapasztalati tényből Ray Hunt
egy centit sem enged. Ray Hunt mindig kiáll a lovakért.
Ray Hunt 1978 – ban írta meg könyvét, Think Harmony with Horses címmel (A lovakkal
kapcsolatban mindig a Harmónia jusson eszünkbe!). Célja a Dorrance/Hunt hozzáállás
és tapasztalat szavakban megfogalmazása volt. Dorrancehez hasonlóan ő is küszködött
pontosan leírni, hogy mit is tapasztalt a lovakkal való foglalkozásai során milyen
érzéseket kapott, mit is tanult pontosan. Minden ló, lovas és nap eltérő egymáshoz
képest. Egyszerűen nem lehetséges egy általánosított „Hogyan csináld” szabálykönyvet
kiadni, amely alapján, ha valaki valami problémával kerül szembe, akkor biztosan
azt lehetne mondani, hogy a következőket tedd! Ugyanis a lovak, az emberek és
az élet egy hatalmas állandóan másképp gomolygó és változásban levő massza. Így
a könyv megírása is egy eltalálhatatlan mozgó célponttá vált.
Tom, Raynek a könyvekkel kapcsolatban a következőket mondta:
„Ray, az emberek állandóan arra kíváncsiak, hogy nincs-e valamilyen könyv,
ahol erről olvashatnának vagy amiből tanulhatnának! Én nem értem minek nekik
a könyv, hiszen többnyire akkor sem tudják megcsinálni lovaikkal azt amit szeretnének,
ha én ott vagyok!”
Hunt szerint – bölcsen – a „Ki, Mi, és Hol kérdések határozzák meg a Miért, Mikor
és Hogyant!” Ami előtt eldöntjük, hogy milyen válaszlépést teszünk egy problémára,
valamennyi tényezőt figyelembe kell venni, amely alkotja a problémát. A legbiztatóbb
válasz, amit Ray Hunt problémás esetekben ad, az a következő: „Úgy alkalmazkodjunk
a szituációhoz, hogy az annak a legjobban megfeleljen!”
Ha mélyre ásunk, akkor, ahogyan minden nagy lovas ember számára, úgy Hunt számára
sem szól ez az egész másról, mint az érzésről. Hogyan írod le az érzést. Az érzés
valószínűleg a megfoghatatlanok megfoghatatlanja. Körül lehet írni, de pontosan
le nem.
Csak kérdezzünk meg egy jazz zenészt, hogy pontosan milyen és miért azt a hangot
játssza egy improvizálás során. Vagy kérdezzünk meg egy asztalost, hogy pontosan
hányszor kell körbe dörzsölni smirglivel egy asztalt, hogy az megfelelően kész
legyen? Vagy akár megkérdezhetnénk Ray Huntot is, hogy honnan tudja, hogy egy
adott ló éppen azon gondolkozik, hogy megtegye a szükséges lépést vagy éppen
annak a kapujában áll. A hozzáértő szakember hatalmas gyakorlati tapasztalata
és tudása alapján hozza meg döntéseit, amelyet elég nehéz pontosan szavakba önteni.
Önmaga részévé válik és belülről fakad. Már ösztönszerűen. Majd egyszerűen érzéssé
alakul át.
Éppen ezért van az, hogy mindig ugyanaz a két szó Ray Hunt válasza, amikor valamilyen
viselkedéssel kapcsolatosan kérdezik meg, hogy arra esetleg mit kellene lépni:
„Attól függ!” Attól függ, hogy mit érzek abban a pillanatban. Az érzés, pedig
tapasztalat során alakul ki.
Ray Hunt, mesteréhez Tom Dorrancehez hasonlóan, érzéseinek leírásához olyan iránymutató
definíciókat adott meg számunkra, amelyeken jobb, ha komolyan és elmélyedve elgondolkodunk,
mert a segítség és a helyes út ott van bennük.
A már eddigiekben felsoroltak mellett az alábbiakban még néhány fontosabbat olvashatunk.
1. Kemény feszesség helyett, keressünk puha készségességet!
2. Egészen a földig gondolkozzunk!
3. Ha valaki a lovát megfelelő partnerség megléte mellett szeretné valamire megtanítani,
akkor igazából nem tanítjuk őt, hanem lehetőséget alakítunk ki arra, hogy megtanulja!
4. A megfelelő érzés és időzítés, egyensúlyt eredményez!
5. GONDOLKODJ!
6. Egész testtel lovagoljunk, ne csak a kezeinkkel és lábainkkal!
7. Vegyük észre a legkisebb változást és lovunk legapróbb próbálkozását, és ezt
azonnal jutalmazzuk!
8. Élettel teli testtel lovagoljunk!
9. A ló érzi, ha mi tudunk és ezt mi is érezzük.
10. Nem a lovon kell fejleszteni, hanem mindig magunkon!
Az utolsó útmutató ismét felhívja figyelmünket az elindult lavina lényegére.
A megváltozott hozzáállás segítségével képessé válunk biztonságosabb, jobb és
boldogabb lovakat képezni, de ezalatt észre kell vegyük azt is, hogy mi magunk
is jobb, boldogabb és biztonságosabb lovas emberekké válunk. Ennek segítségével,
pedig sokkal több ember válik képessé jobban kiaknázni saját képességeiket, amelyek
örökre a felszín alatt maradtak volna, ha Tom Dorrance és Ray Hunt nem álltak
volna ki a nagyérdemű elé elmondani érzéseiket! Azt, hogy másképp is lehetséges!
Elindítás – ez az időszak a fiatal ló kapcsoltatásától, első felszerszámozásán
keresztül, az első felülésig tart.
Bill Dorrance (1906 – 1999)
Habár csak négy évvel idősebb, mint Tom, Bill mégis egy teljesen más korszakban
született öccsénél. Azelőtt született, hogy Henry Ford ló vontatás nélküli kocsijával
megváltoztatta volna Amerikát.
A családi farmon minden munkához lovakat használtak, amely komoly lehetőséget
biztosított számára a tanuláshoz, a megfelelő mennyiségű minőségű tapasztalat
megszerzéséhez. Életformájuk teljesen megegyezett a kor vidéken élő gazdálkodó,
farmer családjaiéval. Lánytestvérei közül Margaret és Lillian tanítónők lettek
édesanyjukhoz hasonlóan. Jean és Ethel titkárnői munkát végeztek. A fiúk Jim,
Bill, Fred és Tom valamennyien lovas emberekké váltak.
Legidősebb testvér Jim mindenféle lovon képes volt fennmaradni. Ha a farmon élénkebb
vérmérsékletű ló volt, akkor azt nagy valószínűséggel Jim vállalta el. Ő ezeket
a lovakat szerette a legjobban. Tom ugyanezt a heves energiát jóra próbálta átfordítani,
hogy segítségével egy nyugodt és békés lovat érjen el. Bill már fiatalon a lovak
idomításával szeretett foglalkozni. A négy fiútestvér közül a legtehetségesebb
Fred volt, aki fiatalon első lovassá lépett elő egy nevadai ranchen. A testvérek
közül szintén elsőként, 1930 - ban települt át Kaliforniába, hogy ott dolgozzon.
Bill sem váratott sokat magára. 1931 – ben követte bátyját. A nagy depresszió
idején Kaliforniában volt lehetőség arra, hogy egész éven át lehessen munkát
vállalni. Így farm munka volt is rendesen.
Abban az időben, azon a vidéken senki sem tanított lovaglást. Bill viszont észrevette,
hogy egyes lovasok könnyedebben lovagolnak és lovaik is szinte láthatatlan jelekre
működnek. Mindnyájuktól tanult hasznosat. Bill mindenféle lovat szeretett és
mindegyikkel jól ki akart jönni és ennek érdekében mindent megtett.
Itt Kaliforniában értette meg és szívta magába a kaliforniai lovas emberek, a
Californio – k lovas tradícióját. Kifejezetten a Vaquerokét, akik tehenekkel
dolgoztak. Tőlük tanulta megfonni saját Reata –ját (Nyersbor fonott kötél) és
elkészíteni lovas felszereléseinek többségét.
Mivel ekkor az automobilok, a traktorok és teherautók még nem váltották fel a
lovakat és öszvéreket, még mindig komoly szükség volt rájuk. Kifejezetten olyan
helyeken, ahová gépesítve nem lehetett eljutni. Valamennyi lovas cowboynak az
volt az álma, hogy olyan lovat képezzen, amelyikkel szinte a lehetetlent is végre
lehetett hajtani. Billnek, pedig ez feküdt a legjobban. Mindig szerette megnézni,
hogy adott lovat a képzéssel, milyen nehézségű feladatok elé lehet állítani.
Emellett örömét lelte abban is, hogy másokon illetve mások lovain segítsen. A
Kaliforniai Állami Politechnika Egyetem gyakran küldött hozzá diákjai közül,
hogy segítsen a diákoknak, akik elhozták problémás lovaikat. Általában csak egy
délutánra érkeztek, de mégis napokig maradtak. Buck Brannaman, Bryan Neubert
és Mike Beck, mai híres apostolai a Természetes Ló Kiképzésnek valamennyien tanultak
Billtől. Beck elmondása szerint Bill gyakran álmodozott arról, milyen jó lenne
egy Horsemanship iskolát létrehozni. Sajnos csak álom maradt, ugyanis mindig
túl sok volt a munka a ház körül.
Bill Dorrance legkiemelkedobb diákja Leslie Desmond, aki - amikor visszaköltözött
a Keleti partról Kaliforniába - hihetetlennek találta, hogy semmilyen formában
nincs Bill Dorrance munkássága megörökítve. Aztán segítségével sikerült kiadni
Bill Dorrance egyetlen könyvét: „True Horsemanship Through Feel” (Valódi Lóhozállás
Érzésen Keresztül) A könyv Dorrance saját szavaival íródott és jelent meg, amely
legalább ezen keresztül visszaadja azon emberi tulajdonságait Tomnak, aki és
amilyen ő valójában volt.
Bill Dorrance 1999 – ben, 93 éves korában, nem sokkal könyve kiadását követően
hunyt el.
Pat Parelli (1954 - )
…kiderül, hogy miért az ő neve a legismertebb!
Pat Parelli az 1980-as években alkotta meg a Natural Horsemanship (Természetes
Lovas Emberség) kifejezést, amellyel egy komoly mozgalmat alapított. Saját nevével
– Parelli Natural Horse-Man-Ship elnevezéssel - fémjelzett oktató csomagjait
az egész világon használják.
San Fransisco-i öböl régiójában, Livermore-ban született. Már kora gyermekkora
óta csak a lovak körül jártak a gondolatai. Kilenc évesen már helyi istállókban
dolgozott. Az évek alatt számos olyan mestere volt, akik nem csak a lovakkal,
hanem tehenekkel és kutyákkal illetve a természettel harmóniában éléssel kapcsolatban
is sokat tanítottak számára.
Hihetetlen tanulékony diák volt. Minden fontos információt elraktározott, megjegyzett
abból, amit elétártak. Nem telt el sok idő és máris a saját csikó nevelési és
ló kiképzési módszerén dolgozott.
Középiskolás korában rodeó versenyeken vett részt - ő szavaival - : „Egészen
addig, amíg az agyam ki nem esett a helyéről!”. John Hawkins segédletével 1972-ben,
- ekkor még csak 18 éves volt - elnyerte az Év Kezdő Rodeó Lovasa címet, ráadásul
a szőrén (nyereg nélküli) kategóriában. Leesési százaléka az egész versenyévadra
vetítve 4(!)% volt.
Időközben főiskolai diplomát szerzett Mezőgazdasági szakon. Ezt követően kezdődött
számára a valódi tanulás, amikor elszegődött, lovas karrierjét egyik leginkább
befolyásoló személyéhez, Troy Henryhez. Henry nyitotta fel Parelli szemét a lovak
valódi világával kapcsolatban és megértette számára a ló pszichológia és a kommunikáció
fontosságát a lovak kiképzésében. Mesterén keresztül került kapcsolatba azzal
a lóval, Salty Doc-al, akivel később, híres könyvének, a Natural Horsemanship
– nek a borítóján is szerepelt.
A világ 1981-ben figyelt fel Pat Parellire komolyabban, amikor kis híján - egy
öszvérrel - megnyerte a komoly elismerésnek és megbecsülésnek örvendő NRCHA által
rendezett Snaffle Bit Futurity kategóriáját.
1982-ben, több hét gyakorlást követően útnak indult kurzusokat, bemutatókat tartani
azzal kapcsolatban, amit a pszichológiai alapú ló kiképzéssel kapcsolatban tanult,
tudott és érzett, hogy terjesztenie kell. Parelli távolabbi céljai az volt, hogy
embereket tanítson, akik majd saját lovaikat tanítják. Azt akarta, hogy a lovasok
többsége számára egy hatékony, erőszakmentes, ló kommunikáción alapuló programot
adjon. Szemben az erőszakkal, félelemkeltéssel és megalázással, amely széles
körben volt alkalmazva abban az időszakban. Az emberek nem csak, hogy elfogadták,
hanem egyenesen imádták az „újszerű” módszert. Ez azt is eredményezte, hogy más,
már akkor híres lovas mesterek figyelmét is felkeltette. A következő évben találkozott
össze Tom Dorrance-el, Ray Hunt-al és Ronnie Willis – el, akik elámultak a Kaliforniai
Élőállat Szimpóziumon előadott kantár nélküli bemutatójától. Mindhárman mestereivé
váltak az elkövetkező években. Ugyanebben az évben találkozott Dr. Robert Millerrel
(állatorvos etológus, lásd: Dr. Robert Miller DVM), aki a Western Horseman című
magazinban megjelentetett 3 részes cikksorozatában, tudományosan alátámasztotta
Parelli munkáját. A folyamat egészen addig gyűrűzött, amíg mára Parelli neve
azonossá vált a „Natural Horsemanship” fogalmával úgy Amerikában, mint világszerte.
Ugyan a ló és lovas kiképzési tudásával, módszerével kapcsolatban ritkán éri
kritika, showmanszerű előadásmódjával kapcsolatban, viszont annál inkább. Az
utóbbi kritika nem érdekli őt. Válasza rá, pedig a következő: „Bármit tudnék
tanítani, még matekot is, úgy hogy az érdekes legyen a diákok számára. Olyan
vagyok, mint egy fel-alá rohangáló tengeri malac, ami viszont felkelti az emberek
érdeklődését. Mindemellett hihetetlen lelkes vagyok! Az, pedig fertoző!”
Reflektorfényen kívül, meglepően csendes. Pihenésként gitározik, amelyet örömzenéléssel
szokott megtoldani barátaival.
Parelli öröksége
…A Hét Játék
Valószínűleg Pat Parelli legnagyobb hozzájárulása a Természetes Ló és Lovas
Kiképzés forradalmához, egyben öröksége is az úgynevezett Hét Játék. A Hét Játék
egy olyan ló és ember közötti földi munka, amely a lovak egymás közötti kommunikációját
hivat imitálni. A ló és ló közötti kommunikáció alapja, pedig nem más, mint testbeszéd,
amelynek segítségével alakítják ki a lovak egymás közötti hierarchiájukat (erősorrendjüket).
Csakis megfelelően alkalmazva a Hét Játék megfelelő kapcsolatot alakít ki ló
és ember között, lenyugtatja a lovat, az embert jogos és természetes vezetőjévé
teheti lovának, és megerősíti a lóban az ember és a ló között alkalmazandó „nyelvet”.
A Hét Játékot - a közös nyelv stabilizálásáig - mindenképp egymás után, a helyes
sorrendben kell lovunkkal játszani. Ezen keresztül bizonyítjuk be lovunknak,
hogy ismerjük és értjük a világukat.
A Hét Játék, konkrétan, amelyek…
…a tanulás, a tanítás és a fejlődés nélkülözhetetlen elemei!
A jelenlegi lovas iskolai – ló és lovas kiképzési – gyakorlatokkal ellentétben,
mielőtt bárki életében először lóra ül, meg kell ismernie négylábú társát. Meg
kell bizonyosodni afelől, hogy rendelkezik a megfelelő közös nyelvel és a kommunikáció
valamennyi eszközével lova és saját maga között a lovaglás megkezdése előtt.
Az a rossz megszokás, amellyel csak fogjuk, felnyergeljük és felkantározzuk a
lovat az okozója a számos problémának, gondnak, esetleg balesetnek, amellyel
az emberek a lovaglás során találkoznak.
Ne üljünk csak úgy fel egyből!
Előbb alakítsunk ki egy kapcsolatot. Az embernek általában - amely jelen esetben
mindegy, hogy lovas lesz-e belőle, avagy sem - szüksége van lova és közötte kialakított
megfelelő kapcsolatra, mély megértésre és elfogadásra. Egy olyan nyelvre van
szükség, amelyre bátran támaszkodhatunk.
Az ember felelősége, hogy lova vezetője legyen, amelynek segítségével megtaníthatjuk
arra, hogy nyugodtabb, okosabb, bátrabb, atlétikusabb lehet. Bízzon döntéseinkben,
ellenkezés nélkül tegyen meg bármit, amit kérünk tőle, engedjen nyomásra, küzdjön
le akadályokat, menjen oldalra, lépjen hátra és mindezt könnyeden.
A Parelli Hét Játék segítséget nyújthat mindehhez. A Hét Játék, mint egy diagnosztikai
rendszer nyújt segítséget fejlődésünk hiányosságainak kimutatásában. Azok okainak
kimutatásában és a hiányosságok megoldásában egyaránt. A Hét Játék napjaink legizgalmasabb,
legátfogóbb, leginkább lóközpontúbb ló és lovas képzési segédlete a ló-ember
oktatás és kommunikáció terén. Ez egy rendszerszemléletű megközelítése a megfelelő,
ló-ember közötti nyelv és kommunikáció kialakításának, amelynek alapját azok
a megegyező játékok alkotják, amelyeket a lovak egymással játszanak a szabadban
barátkozás és a dominancia sorrend kialakítása érdekében. Az a ló pedig, amelyik
mind a Hét Játékot „megnyeri” az lesz a csapat, csoport, ménes alfa állata. A
mi célunk az, hogy mi legyünk az alfa állat lovunk számára.
Bármi, amit lovunkkal teszünk az egy vagy több játék kombinációja a hétnek. Amennyiben
kellő ügyességet alakít ki valaki – mondjuk olyan mértékűt, hogy még lova is
megcsodálja - a Hét Játék mindegyikének alkalmazásában, akkor nem lesz határ
abban, hogy bármit is elérhessünk, vagy megtanuljunk végrehajtani lovunkkal,
amennyiben kellő idő, megfelelő hozzáállás és vezérfonal áll rendelkezésünkre.
A Hét Játék mindegyike egy-egy számot visel magán, mivel fontos, hogy azokat
sorrendben játsszuk, kifejezetten abban az időszakban, amikor ezt még csak tanuljuk.
Valamennyi ló mestere ezeknek a játékoknak, amelyeket mindig is játszik lovasával,
kezelőjével, már akkor is, amikor a személy semmit sem tud a hét játékról, azaz
a lovak viselkedéséről. Amikor a személy a Hét Játékot mindegyikében „jobb” lovánál
akkor a ló, lónyelven érti meg, majd fogadja el a személyt vezetőjének.
„Csak egy embert ismertem életemben, aki olyan jó tudott lenni a lovakhoz,
mint egy másik ló! Ő, pedig nem más, mint Mr.Tom Dorrance!”
Ray Hunt
A „játékok” megnyerésétől kezdve tekint a ló a személyre alfa állatként. Ez az,
amit respektnek, tiszteletnek hívunk. A respektáló ló nem félős, nem tompa, nem
túlizgatott, nem ijedt, nem ellenálló, nem agresszív és nem csökönyös, hanem
mindezeknek az ellentétje!
A lovak az alfa állatra tekintenek iránymutatás, bizalom és biztonság terén.
Megbíznak az alfa egyed döntéseiben és fenntartás nélkül követik útmutatásait.
A lovak természetes követők, abban az esetben, ha találnak egy természetes vezetőt.
A ló nyelvének – kommunikációjának – a Hét Játéknak az elsajátítása biztosít
lehetőséget az ember számára, hogy lova természetes vezetője lehessen. Mindezek
mellett a Hét Játék nagyon jó eszköz, de leginkább a legtermészetesebb lovunk
edzéséhez… úgy lelkileg, érzelmileg, mint fizikailag!
A Játékok
Az alábbiakban rövid leírása olvasható a Hét Játéknak. A teljes Parelli rendszer
ezeken a Játékokon alapszik, amelyeket mind magasabb és magasabb szintre kell
fejleszteni, úgy földről, mint nyeregből.
Az első három Játék elengedhetetlen alapja a Játékoknak. Olyan, mint az ABC,
amelynek segítségével később szavakat, majd pedig mondatokat alkotunk.
1. Játék – A Barátkozós
Játék
Ez a játék bizonyítja be lovad számára, hogy nem fogsz úgy viselkedni, mint egy
ragadozó – mivel ő annak tart minket. Azt, hogy barátságos vagy és hogy megbízhat
benned. El kell nyerni a bizalmát, amelynek során képesnek kell lenni barátságos
módon bárhol megérinteni a testén. Azok a pontok, ahol nem hagyja, hogy megérintsd,
mutatják meg fenntartásait veled szemben. A közeledés és visszavonulás politikáját
alkalmazva, olyan helyeket érintsünk, simogassunk a testén, amit megenged, anélkül,
hogy bárhol is erőszakosak lennénk. Ezt követően bizalmát növelhetjük a vezetőszár
hátára dobálásával, nylon zacskóval, esőkabáttal, nyeregalátéttel való simogatással.
De ez történhet szinte bármivel, amivel csökkenthetjük szkeptikusságát. Egyre
feltétlenül ügyeljünk: lovunk laza vezető száron legyen és semmiképpen nem lehet
feszes a kötél vagy netalántán lovunk kikötve.
A Barátkozós Játék fontos elemei: mosoly, nyugodtság, ritmusosság, közeledés
és visszavonulás politikája, deszenzibiláltság (az állapot, amikor lovunk nyugodtan
tűri, hogy az ostor botjával csapójával, a kötéllel, de bármivel is simogassuk
vagy azokat akár rá is dobjuk.)
2. Játék – Sündisznós
Játék (Porcupine Game)
A játék neve is már arra kell utaljon, hogy a lónak nyomás hatására, arra nem
rádőlnie, hanem attól ellenkező irányba, „engedőleg” kell elmozdulnia. Ennek
megtanulásával fog tudni engedni a szár, a csizma és a zabla nyomásaira. Ezt
fokozatos, több lépcsős nyomás kifejtésével gyakoroljuk és nem egy hirtelen szúrással
vagy netalántán eszeveszett szurkálással. A nyugodt nyomás finoman kezdődik és
addig fokozódik, ameddig a ló nem reagál. Amikor a ló elmozdul, tehát enged,
abban a pillanatban megszüntetjük a nyomást, tehát mi is engedünk.
A nyomást négy fázisban alkalmazzuk, amely arra mutat rá, hogy milyen értékben
hatunk a lóra, mindig esélyt adva a lónak a legapróbb jelre történő engedésre,
amely elengedhetetlen alapja a fejlődésnek! A négy fázis tehát: szőr, bőr, hús,
csont. Minden egyes fázis egyre jobban erősödik egészen addig, amíg a ló nem
enged vagy először is legalább jelét nem mutatja hajlandóságának arra, hogy engedjen.
Ebből rögtön megláthatjuk, hogy az engedés, a nyomás megszüntetése és nem maga
a nyomás, amely tanítja lovunkat! Hiszen ő az engedésekből tanulja meg, hogy
jól és jó irányba mozdult. Amennyiben már az első fázisra enged akkor ne menjünk
tovább. Amennyiben, viszont a negyedik szintig eljutunk, akkor legyünk rá felkészülve,
hogy addig ne engedjünk, amíg lovunk nem mozdul el számára kényelmesebb, a nyomás
irányával ellentétes irányba. A legkisebb próbálkozást is jutalmazzuk simogatással,
mosollyal (vissza a Barátkozós Játékhoz) és ne paskolással! (Megjegyzés: a simogass
és ne paskolj dicsérés alapja az, hogy a csikót születését követően, mint első
meghatározó kellemes inger az anyja nyalogatása éri, amelyhez a simogatás áll
a legközelebb kellemes élményt nyújtó ténykedés, nem pedig a paskolás. Hipotetikus
kérdés „humanoid” társainkhoz: a hölgyek többsége a kedveskedés (virág, ajándék,
csokoládé stb- n kívüli) egyik megnyilvánulási formájaként a vállveregetést vagy
a simogatást szereti és/vagy várja el???)
A Sündisznós Játékot a ló különböző testrészein kell játszani. Úgy, mint orr,
mellkas, nyak, vállak, mellkas, far illetve bármi, amit meg tudunk érinteni.
A Sündisznós Játék fontos elemei: koncentráló tekintet („szúrós anyós tekintet”),
nyugodt nyomás, négy fázis használata.
3. Játék – A Hajtós
Játék (The Driving Game)
Ez a játék megtanítja lovunkat közvetett nyomásra való engedésre, amelynek során
a lónak csak jelzünk és anélkül, hogy hozzá érnénk enged a nyomásra. Az első
időkben valószínűleg még a ló közeléből kell adni a jeleket. A szinteken előre
haladva egyre nagyobb és nagyobb távolságokból leszünk képesek hatást gyakorolni
lovunkra. Előrehaladottabb szinten ez a játék úgy tűnik, mintha ló és ember között
láthatatlan jelekkel történne a kommunikáció.
A négy fázis alkalmazása ismét elengedhetetlen, amely a távoli jelzést követően
például a következő is lehet: 1. ujjal jelzés kis mozdulatokkal, 2. könnyed ütögetés
(megegyező ütemben és erősségben) a lovon az ujj beggyel, 3. lovunk közepes erősségű,
ütemes ütögetése, de még mindig csak az ujjakkal, 4. paskolás nyitott tenyérrel.
Habár a fázisok elkülönülnek, nagyon fontos fejben tartani, hogy az ütemnek azokon
belül megegyezőnek kell lennie. Amint lovunk a legkisebb jellel is, de enged,
azonnal engedjünk, szüntessük meg a nyomást, nyugodtan engedjük le karjainkat,
mosolyogjunk és simogassuk meg a lovat jó alaposan. A ló gyorsan megtanulja,
hogy akár minden feladatban is már az első fázisra engedjen. Tanítsuk meg lovunknak,
hogy a gyakorolt jelek bármely testrészen való alkalmazására engedjen, azzal
a testrésszel és abba az irányba, amelyikbe mi Hajtani kívánjuk jeleinkkel. Például
lépjen hátra, lépjen el az elejével vagy hátuljával.
A Hajtós Játék fontos elemei: koncentráló tekintet, ütem, négy fázis.
A következő játékok már célravezető játékok. Amint az első három játékkal sikerült
elsajátítani az ABC-t, akkor elkezdhetsz szavakat és mondatokat alkotni a betukből.
Ezeket összetettebb feladatok végrehajtására használhatod.
4. Játék – A Yo-Yo
játék (The Yo-Yo Game)
Küldjük hátra lovunkat, tőlünk elfelé, egyenes vonalon, majd hozzuk vissza hozzánk
a vezetőszár használata mellett, anélkül, hogy ellépnénk. A feladat az, hogy
előre és hátrafelé egyformán könnyen haladjon. A négy fázist most is ugyanúgy
kell használni csak a jelenlegi feladatnak megfelelően. Fázisok: 1. mutató ujj
2. csukló 3. alkar 4. teljes kar.
Lépésről lépésre a négy fázis alkalmazása a következőképpen történik: 1. a mutató
ujj jobbra-balra mozgatásával próbáljuk lovunkat hátra léptetni, mintha figyelmeztetően
azt mutatnánk valakinek, hogy „nem jó, amit csinálsz!”. Mellette szúrós tekintettel
nézzünk a lóra. 2. Mozgassuk csuklónkat úgy, hogy a mozgatás már hasson ki a
vezetőszárra is. 3. Mozgassuk alkarunkat, behajlított pozícióban jobbra-balra.
4. Egyenesítsük ki karunkat és mozgassuk a vezető szárat a karunk teljes hosszával.
Csak addig kell egyik fázisból a másikba lépni, ha a ló az alacsonyabb szinttű
jelre nem válaszol. Amikor a legkisebb jelét is mutatja a hátralépésnek azonnal
vegyük le a nyomást róla. Ez jelzi a ló számára, hogy ő valamit jól csinált.
Továbbá az is nagyon fontos, hogy a ló mindkét szemével ránk figyeljen, amely
figyelmet jelenti. Amint a ló egyik szemével nem ránk figyel, azonnal elveszítjük
a hátralépés egyenességét. Figyeljünk a részletekre, hogy már azelőtt korrigálni
tudjunk, mielőtt még elferdülhetne. Először lassan játsszuk a Yo-Yo játékot és
síkon. Aztán próbáljuk ki magunkat lejtőn felfelé és lefelé egyaránt, majd pedig
egyenlőtlen domborzati viszonyok között illetve nagyobb sebességgel elküldeni
és visszahívni lovunkat. Ezt követően kis rudakon, rönkön keresztül és hosszabb
vezető száron is játszhatjuk a Yo-yo-t. Ennek a játéknak a segítségével tanítjuk
meg lovunknak a távolságtartást, amelyet jól hasznosíthatunk lovunk vezetése
közben is. Segít a lebegési fázis, az öntartás, a megállás, ezen belül a csúszó
megállás (sliding stop) kifejlesztésében. Azon túl, hogy lovunk megtanul hozzánk
jönni!
A Yo-Yo játék fontos elemei: egyenesség, reagensség, fantázia, négy fázis.
5. Játék – A kör Játék
(Circling Game)
Ezt a játékot ne keverjük össze az ész és cél nélküli futószárazással! A Kör
Játék lelkileg, érzelmileg és fizikálisan egyaránt fejleszti a lovat és nem untatja,
mint a futószárazás általában. Ez megtanítja arra, hogy kapcsolatban maradjon
veled úgy, hogy a közöttetek levő szár fesztelen maradjon, eközben persze a jármódot
és az iramot a lovas szabályozza.
A Kör Játékot három részre tagoljuk: a kiküldés, az engedés és a visszahívás.
Valamennyi részét, ideális esetben lábunk elmozdítása nélkül kell végrehajtani!
A ló kiküldéséhez vezessük az orrát abba az irányba, amelyikbe szeretnénk, hogy
menjen. Ha nem megy ki abba az irányba, amelyikbe szeretnénk, akkor emeljük fel
a kötél végét és pörgessük meg a nyaka irányába. Amint már szépen halad körülöttünk,
akkor álljunk meg egyhelyben és adjuk át a vezetőszárat a hátunk mögött, amikor
mögöttünk halad. Ezzel felelőséget bízhatunk lovunkra a jármód és iram megtartása
terén. Ez az engedés fázisa.
A körözés során kettő, de legfeljebb négy kört tegyen meg a ló egy kézre, különben
nem érünk el nála semmit, mert csak unni fogja és nem tudja mi a konkrét feladat.
Továbbá, így nem is fejlesztünk benne semmi képességet. Amennyiben lovunk nem
halad folyamatosan körülöttünk illetve ennek érdekében állandóan hajtani kell
akkor ő nyeri a játékot. A ló és (ló) ember kapcsolata, pedig erről szól. Bízzunk
lovunkban, hogy jól fogja megoldani a feladatot. Amennyiben megáll, akkor forduljunk
vele, nézzünk rá koncentráltan, irányítsuk ki az orrát újból és kezdjük meg a
körözést újból. Ha elindult és újra köröz, akkor mosolyogjunk.
Lovunk visszahozásához 1. és 2. fázisként hozzunk felénk annyi vezetőszárat,
hogy fel tudjuk emelni, illetve közel feszes tudjon lenni. Ennek érdekében a
száron azzal kézzel nyúlunk előre, amelyik a körözés irányába mutat, tehát elől
van. A 3. fázishoz a kötelet a ló fara felé mozdítsuk az elől lévő kézzel. 4.
fázisként érintsük meg a farát a hátul levő kézben tartott vezetőszár véggel,
ameddig nem fordul teljesen velünk szembe lovunk. Minding álljunk meg és vegyük
le a nyomást lovunkról és ne felejtsünk el mosolyogni, ha jelét mutatja a helyes
reakciónak. Eztán hívjuk vissza lovunkat magunkhoz és alaposan simogassuk meg
(vissza a Barátkozós Játékhoz). Nagyon fontos számunkra, hogy a ló farát bármikor
képesek legyünk kikapcsolni, amely nem más, mint a Kör Játékban a megállítás.
Ez a far kitérítésével történik, ami közben a ló megáll és velünk szembe fordul.
Ezzel válik lovunk könnyebben kontrolálhatóvá – úgy lelkileg, mint érzelmileg
és fizikailag egyaránt.
A Kör Játék fontos elemei: kiküldés, engedés, visszahívás, négy fázis, a jármód
és az iram megtartásának megtanulása lovunk részéről.
6. Játék – Oldalazós
Játék (Sideways Game)
Ezzel a játékkal megtaníthatjuk lovunknak, hogy jobbra és balra egyformán képes
legyen könnyedén oldalra lépni. A játék végrehajtásához lovunkon két részt kell
figyelembe vennünk. Az egyik a ló eleje (nyak, fej) a másik, pedig a far. Ezek
a ló 1. és 4. zónái. Az oldalazás megkezdéséhez a hajtós játékot kell alkalmazni
először az első, majd a negyedik zónán, ezt követően, pedig folyamatosan felváltva
egészen, addig amíg lovunk el nem lépett, később pedig, ameddig szeretnénk. Annyi
kötelet (vezetőszárat) engedjünk ki a kezünkből, amennyitől lovunk még képes
ellépni oldalra, de semmiképp sem annyit, hogy elfordulhasson és esetleg megrúghasson
minket.
Az Oldalazós Játék segítséget nyújt a lebegési fázis növelésében, az ugrásváltás
és a spin (western piruett) kifejlesztésében továbbá segít kiegyensúlyozni a
túl sok előremenéssel rendelkező lovakat. Kezdjük a játékot nagyon lassan és
korrekten. Először használjuk a lovarda falát vagy kerítést, hogy megakadályozzuk
a túl sok előrefelé irányuló mozgást. Ezt addig érdemes ebben a formában csinálni,
ameddig a lovunk megtanulja a feladatot.
Az Oldalazós Játék fontos elemei: laza vezetőszár, Hajtós Játék alkalmazása az
1. és a 4. zónákban egyformán, négy fázis alkalmazása.
7. Játék – Rés Játék
(Squeeze Game)
A lovak születésüktől kezdődően és természetüknél fogva klausztrofóbiásak. Félnek
illetve nem érzik magukat biztonságban, szűk vagy zárt helyeken. A Rés Játékkal
lovunk bátrabbá és nyugodtabbá válik és aggodalom nélkül lesz képes áthaladni
szűk helyeken. Először egy nagy réssel kezdjünk, ami több méter is lehet. Például
egy akadály, fal vagy akár egy hordó és a személy között kelljen először áthaladni,
kellően nagy távolságot biztosítva lovunk számára a biztonságos áthaladáshoz.
Legelőször segíthet, ha lovunktól elfelé távolodunk az áthaladás előtt, majd
utána, pedig zárjuk a rést mögötte közeledéssel. A hátralépés segíti a lovat
az irányunkba haladni, illetve bővíti a rést. Az 1. fázis során irányítsuk lovunk
orrát a rés irányába. 2. Emeljük fel a vezetőszár végét 3. Pörgessük meg a vezetőszár
végét néhányszor, 4. Érintsük meg lovunkat a vezetőszár végével a mar mögött.
Majd álljunk meg és kezdjük előröl. Akkor hagyjuk abba, amikor lovunk előre lép
a rés felé. Amikor ellép vegyük le a nyomást róla, engedjük le magunkat és mosolyogjunk.
Nemsokára lovunk képes lesz folyamatosan áthaladni a résen. Engedjük kicsúszni
a vezetőszárat a kezünkből, amikor áthalad a résen, annak érdekében, hogy teljes
nyomás elvételt érezhessen és nehogy kellemetlen élmény érje teljesítés közben.
Amikor lovunk már bizalommal halad át a szűk helyeken, akkor szűkíthetjük a rést
egyre kisebbre és kisebbre egészen annyira, mint egy lószállító állásainak szélessége.
A Rés Játékot alkalmazhatjuk kézen ugratáshoz, lószállítóba, lófürdetőbe, startboxba
és lószárítóba bevezetéshez. A klausztrofóbia csökkenésével lovunk könnyebben
elfogadja a hevedert is. A Rés Játék fontos elemei: hátralépés a rés bővítése
érdekében, nagy réssel kezdjünk és haladjunk szűkebbek felé, négy fázis használata,
olyan a lovas élet során használatos hétköznapi tárgyakkal játsszuk, mint lószállító
vagy akadályok.
Legutolsó kihívásnak a már „csak” a Hét Játék mindegyikének
egyenlő mértékű, magas szinttű elsajátítása maradt!
Mit jelent a „Parelli Natural Horse-Man-Ship”?
Egy okosan összegyúrt oktatási rendszer, amely módszerének vázát tekintve a legjobbat
használja fel a cserkészet, a távol keleti harcművészetek és a hagyományos oktatás
területeiről. Célja a tanulás felgyorsítása, amelyhez segítséget nyújtanak: Neurolingvisztikus
Programozás, a detektálás gyakorlati tudománya, fejlődés tudomány, tudat és tudat
alatti gondolkodás és különböző viselkedési sémák alkalmazása.
A lépésről lépésre kialakított program a fokozatokhoz vagy a harcművészetek övrendszeréhez
hasonló módon, szinteken keresztül fejleszti a diákokat.
Parelli 10 szintet különböztet meg. Az 1-3 – ig szintek alapvető lovas tudás
elsajátításáról szól. Ez leginkább a lovasnak szól. A hangsúly a megfelelő ló
és ember közötti viszony kialakításán, a ló pszichológia, a préda és ragadozó
viszony megértetésén illetve a szeretet, kommunikáció és dominancia egységének
egyenlő arányú alkalmazásának elsajátításán van.
A 4-5-6 – os szintek az alapozást elhagyva a teljesítményről, a ló és ember közötti
viszony finomításáról szólnak. A további szinteken a lovaglás művészeti szintre
emelkedik és nincs tisztán definiálva. Amikor Parellit megkérdezik, hogy ő melyik
szinten érzi magát, akkor azt feleli, hogy a 8-ik.
A ’90-es évek közepén feleségül vette legjobb diákját, egy ausztrál díjlovast,
Linda Paterson-t. Ő felelős Parelli írásos munkájának többségéért. Valójában
ő az aki papírra vetette Pat gyakorlati módszereit, majd az oktatás, a ló és
ember pszichológia területén dolgozó profi szakemberek segítségével alakította
ki oktatási csomagjaikat.
Két központban lehet őket megtalálni. Pagosa Springs, Colorádoban és Ocala, Florida.
Parelli első felesége, fiának és lányának édesanyja, szintén a Természetes Ló
és Lovas Kiképzés elkötelezett terjesztője és oktatója. Karen Parelli Hagen,
férjével Jimmel a kaliforniai Natural Hoofprints nevű iskolájukat működteti.
Monty Roberts (1935 - )
Valamennyien akik az „őstűz” körül voltak, komoly mértékben járultak hozzá ahhoz,
hogy napjainkban a jelenlegi mértékben váljon ismertté a „Természetes ló kiképzés”.
Monty Riberts-et is hatalmas elismerés kell, hogy övezze, mivel ő volt az, aki
a legtöbb emberhez juttatta el elsőként szerte a világban azt, hogy másképp is
lehet a lovakkal.
A kaliforniai Salinasban született 1935-ben. Fiatal korától kezdődően lovakkal
volt körül véve, ugyanis édesapja, Marvin Roberts egy elismert lovas ember volt,
aki az akkori időszak tradicionális – nyersebb – tréning módszereit alkalmazta.
Montyt viszont jobban érdekelte az egyik szomszédjuk által alkalmazott pszichológiai
alapú megközelítése a lovaknak. A szomszéd nem volt más, mint: Bill Dorrance!
Tizenhárom évesen már vad musztángokat követett a nevadai sivatagban, ahol a
közöttük töltött idő alatt megértette a lovak egymás közötti „néma” kommunikációját,
gesztus alapú beszédjüket, amelyet később „Equus” – nak nevezett el. Ez a lovaktól
eltanult viselkedés mód lett alapja „Join-up” (kapcsolódás, kapcsoltatás) elnevezésű
módszerének.
A „Join-Up” módszerről
Éveken keresztül megtartotta magának ló képzési tudományát, amely számos sikert
hozott számára különböző szakágakban. A „show ring”-ben olyan lovak kerültek
ki a kezei közül, mint Johny Tivio, Fiddle D’Or és Night Mist. A galoppversenyek
világában még ennél is nagyobb hírnévre tett szert, olyan lovakon keresztül,
mint Alleged, An Act, Tobin Bronze, illetve további több mint 250 kiemelt versenyt
nyert ló.
1986-ot írtak, amikor a módszer nyilvánosságot látott. A híres versenyló tréner,
Farell Jones meglátta, Monty-t, amint éppen ez egyik lovával a körkarámban dolgozik
és azt mondta, hogy erről a világnak tudnia kell. Így került sor egy demonstrációra,
amelyet Kentuckyban tartott Monty Roberts. Újságírók és telivértenyésztők nézték
munkáját érdeklődéssel. Eredményképpen számtalan cikk került napvilágra, amely
világhírnév felé indította Monty Roberts -et.
II. Erzsébet angol királynő halott Monty Roberts munkásságáról és érdeklődést
mutatott közelebbi megszemlélésére. Miután közelről látta Monty-t munkában arra
kérte, hogy Anglia szerte mutassa be módszerét. Szintén a királynő nyomására
íródott meg Best Seller-je a „The Man Who Listens to Horses – The Story of a
Real Life Horsewhisperer”. A könyv Magyarországon „Az Igazi Suttogó”(*) címmel
jelent meg. A könyvet először Angliában adták ki. Ezt követően Észak-Amerikában,
majd további tizennégy országban jelent meg és megerősítette Monty Roberts karrierjét.
Tréning programját többnyire körkarámban, nyers vagy emberek által problémássá
tett lovakon mutatja be. Első cselekedetként – Monty – elkergeti a lovakat magától,
mint ahogyan egy domináns ló is tenné. Aztán, amikor a ló által közölt jelek
alapján Monty úgy ítéli meg, hogy a ló készen áll az együttműködésre – azaz kész
újratárgyalni Monty feltételeit -, megváltoztatja testbeszédét és behívja a lovat,
hogy kapcsolódjon hozzá.
Módszere a legfélősebb illetve a legagresszívebb lovat is nyugodttá és együttműködővé
változtatja 15-20 perc alatt. 30 percen belül, pedig fel lehet ülni az ilyen
lovakra. A ló ezt követően készen áll további munkára. A megegyező körkarámos
módszer segítségével lehet elérni, hogy lovunk bizalmasan menjen fel egy ló szállítóra
vagy vízen át, illetve küzdjön le bármilyen számára hasonló traumát okozó problémát
javaslatunkra.
Monty Roberts munkásságának központjában egy komoly kérdéskör áll: az „Erőszakmentesség”.
Kihangsúlyozza, hogy az erőszak vagy erőszakosság mindig az, aszerint viselkedőre
és nem az azt elszenvedőre kell érteni. Hogyan is kell ezt érteni?
Roberts felvállalva jelenti ki, hogy a lovak igen is tudnak durván viselkedni
egymás irányában. Az általa feltérképezett, majd Equus-nak elnevezett nyelv,
pedig inkább testbeszédrol, gesztusokról, meghatározott jelekről szól, amely
igaz elmehet a rúgásig, harapásig is. Akkor, mi is a helyzet az agresszivitással.
Azzal, hogy valaki a lovak nyelvén kíván a lovakkal kommunikálni, de csak a mentális
részét akarja gyakorolni vagy elfogadni, az erőszakosat, pedig nem. A különbség
valóban Monty fenti elméletében rejlik, amely szerint az Erőszakosság vagy durvaság,
az aszerint viselkedőre vonatkozik. Helyesebben annak motivációjára. Tehát, ha
valaki indulattal feltöltve, idegesen, netalántán büntetési vagy bosszúálló célzattal
gyakorol lovára nyomást, ezzel félelme keltve, akkor ezt a magatartást, mindenképp,
durvának tartja Monty. A megítélés oka leginkább az, hogy az ilyen emberi akciók
a ló számára érthetetlenek, amelybol kifolyólag céltalanok és elvtelenek is egyben.
Mégis miért fogadható el akkor egy ló és ló közötti rúgás, harapás? Illetve ebből
kifolyólag mikor elfogadható vagy mitől elfogadható a hasonló emberi cselekvés?
Ugyanattól, mint a helytelen csak ellentétes előjellel! A belső beállítottságtól,
a közeledés milyenségétől, amely jelen esetben nem indulatos, hanem nyugalomtól,
kimértségtől sugárzik. NEM megalázó módón, bántást és rosszindulatot nem célzó
magatartást gyakorolva a nyomás lehet akár fizikai is, de eltérően az előzőtől,
úgy, hogy azt a ló is tisztán érti. Tehát a lasszó, a répapálca, a kötél, illetve
a tenyér kapcsolatba kerülhet a lóval, ha az a lovak egymás közötti viselkedése
elvén történik. Szemben azzal, amikor a ló tulajdonos, a gazda, vagy a lovász
vagy bármilyen minoségű „ember” kezében lévő villanyél vagy bármely hasonló „bátorságnövelő”
eszköz elvtelenül kerül alkalmazásra. (Ráadásul az indulattól túlfűtöttséghez
több ragadozószerű, gyáva, elitélendő, a ló számára semmilyen esélyt nem adó
magatartás is párosul, mint pl.: a ló kikötés melletti verése; ugyanez boxban,
amikor is a „bátor” személy beugrik a boxba ütést mérni, majd gyorsan kiugrik
a válaszlépés elől, majd amikor a ló ismét védtelen pozícióba kerül, ismét ugyanezt
teszi! Ugyanez mondható el sajnos bárkire, aki a lovát a ráhelyezett eszközökkel
hasonló módon bántalmazza! Egy nem megfelelően használt kikötőszár, sarkantyú
vagy akár gumis zabla is használható durván! Szégyen!)
Érthetőségre, ok-okozati összefüggésre és az erőszak vagy helyes kommunikációra
álljon itt egy példa: Ha egy a rangsorban feljebb álló ló érkezik az ivóvízhez,
jobb fűcsomóhoz, akkor az ott levő lónak utat kell adni. Amennyiben ez nem történt
meg, akkor a vezető ló rásunyít, ráfordul és akár rá is rúg, amely az ott levő
lovat lassúság esetén el is találhatja, amitől odébb áll. Tehát volt előjel.
A rúgás, pedig a békés, de következetes előjelek után azt jelentette, hogy menj
odébb. Akkor az előjel nélkül, a patkolásnál megállni nem akaró ló rángatása,
majd hasba rúgása jelentheti-e azt, hogy állj meg jobban? Nem ez azt jelenti,
jelentené számára, ha nem fognák, hogy menj innen! És furcsa módon mégsem akar
megállni a ló!
Más szavakkal akkor beszélünk erőszakról, amikor a vevő oldalon levő élőlény
számára a rágyakorolt nyomás célja érthetetlen. Ebből kifolyólag arra választ
adni nem tud illetve függetlenül válaszadási próbálkozásaitól a nyomás folyamatosan
válaszreakcióitól függetlenül állandóan változó mértékű. Ez a megrúgva és a mértéktelenül
rugdosva lenni közötti különbség. A lovak csak a megfelelő válaszreakció hiányában
és csak a válaszreakció eléréséig lépnek fizikai kontaktusba, de nem tovább,
utána, pedig el kívánják azt kerülni. Ha eleget vagyunk lovak körül, akkor előbb
vagy utóbb megrúg egy ló és ez ott be is fejeződik. Ha a ló indulattól lett volna
túlfűtve, akkor addig sorozott volna minket ameddig mozgunk, viszont az enyhe
fájdalmon kívül ez nem következett be. Ráadásul saját figyelmetlenségünkön kívül,
mást nem is okolhatunk.
Monty Roberts életének számos kimagasló eseményei voltak. Kisgyerekként dublőrje
volt Elizabeth Taylornak a National Velvet című filmben. Ugyanezt a szerepet
töltötte be Roddy McDowell, Mickey Rooney és Charlton Heston helyett is. Fiatal
korában, 1956 – ban a főiskolák közötti rodeó bajnokságot megnyerte. Flag Is
Up kaliforniai farmja, ahol jelenleg él, híres ló tenyészetté vált. Sport és
versenylovakat egyaránt tenyésztenek.
Roberts számos kitüntetés, elismerés és díj birtokosa. Elismeréséről szóló bizonyítványt
kapott a CIA-tól is. Továbbá a Zurich-i egyetem tiszteletbeli viselkedéstudományi
(ló etológiai) doktori címét mondhatja magáénak.
A teljesség igényéhez hozzátartozik, hogy első könyvének megjelenését követően
családi ellenszenv alakult ki vele kapcsolatban, amiatt, ahogyan könyvében apját
jellemezte.
Habár a kialakult helyzet kellemetlen, Monty Roberts munkásságának nagysága vitathatatlan.
Amelyen keresztül a „Natural Horsemanship” lavinájának tovább görgetéséhez visszavonhatatlanul
és nagymértékben járult hozzá.
(*)A magyar cím „Az Igazi Suttogó”, amely a témával mélyebben nem foglalkozó
emberek számára teljes mértékben megtévesztő. Hiszen még az angol cím sem állítja
ezt, amely szó szerinti fordításban hiteles is lett volna: „Az ember aki meghallgatja
a lovakat – Egy valódi suttogó története”. A könyv magyar címe további bonyodalmat
okozhat Robert Redford filmjének „A Suttogó” – nak a hallatán, amellyel kapcsolatban
ismét sokan összehozzák Monty Roberts könyvét, pedig valóságban a kettőnek semmi
köze nincs egymáshoz. Nicholas Evans a „Suttogó” címu könyv írója, egy valódi
személyről mintázta főszereplőjét, Tom Bookert, aki nem más, mint Ray Hunt legjobb
tanítványa, Buck Brannaman. A megegyező című film, pedig szintén Buck munkássága
segítségével, annak mintájára készült, ráadásul a film lovas technikai szakértője
is ő volt. Javaslatára Robert Redford újra írta a film valamennyi lovas jelenetét.
Az oldal tetejére
|