Ahogyan a lovak szeretnék\

..avagy ne tévesszen meg a cowboy kalap. Ők valódi és klasszikus idomítók

Elég visszás és ironikus, hogy a lovakhoz való jobb, más, eltérő (stb.) hozzáállás, tudományosan is korrekt ló kiképzési módszer „cowboy földről” érkezik és, hogy a lovakkal foglalkozó emberek nagy számban ott világosodtak meg először. Mindannak ellenére, hogy az amerikai – állatokkal dolgozó - cowboyról kialakult kép többnyire durva, nyers és erőszakos az átlagember szemében. Ezt a kialakult képet híres western témájú könyvek íróinak és filmrendezőinek lehet köszönni.
A 19. század vége felé bárki lehetett „cow-boy”, akiben volt elég bátorság és fenn tudott maradni a lovon. Erre, pedig sokan képesek voltak, pláne, hogy nem volt hozzá szükség egyetemi diplomára, de semmilyen végzettségre sem. Szerencsére azért voltak néhányan – ahogyan ez történt a történelem során korábban is – akik eltértek a többségtől, az átlagostól és egy finomabb, hatékonyabb, jobb kapcsolatot kívántak kialakítani társukkal, a lóval. Ők nem igazán engedhették meg maguknak, hogy lovaik nehezen és csak durva jelekre legyenek lovagolhatók, hogy esetleg ne álljanak meg, amikor kellene, vagy álljanak, amikor menni kellene, lassabbak vagy gyorsabbak legyenek a kelleténél. Ezt valamiért sokszor napjaink lovasai elfogadják maguktól és lovaiktól, pedig állítólag azért versenyeznek, hogy kapcsolatuk könnyedségéről, finomságáról adjanak tanúbizonyságot. Arról, hogy mennyire partnerei egymásnak, bármikor és bármilyen helyzetben. Ami a valódi bizalomtól teli együttmuködés meglétét jelenti.

Mi a bizalom? Amikor ló és lovas felkészült bármilyen váratlan eseményre!

Ray Hunt

Tehát gyakorlati okai voltak annak, hogy miért szükséges finomítani a lovasnak kapcsolatát lovával. A nagy létszámú állatcsoportokat gyakran szélsőséges domborzati és akár idojárási körülmények között kellett mozgatni. Meglehetett, hogy egy átlagos nap hirtelen életveszélyessé váltak a körülmények. Ilyen esetben, pedig az volt képes épp borrel átvészelni az adott helyzetet, akinek a legjobb kapcsolata volt lovával. Csak gondoljuk el, hogy leszakadt lovunk lábai előtt a meredek folyópart ő, pedig tőlünk függetlenül, ösztönösen, tehát „vakon” cselekedve megiramodik, de egy másik rossz irányba. Az oka mindennek az, hogy nem alakult ki olyan viszony lovunk és közöttünk, amitől minket „ló”-társi, akár anyai döntési pozícióba emelne, amelynek meglétével bármely kritikus helyzetben legelőször a mi javaslatunkat kérné. Futni vagy nem és ha futni, akkor merre? Vagy csak óvatosan hátra lépni vagy odébb tenni a ló elejét meghatározott irányba és mértékben! Ilyenkor legkevésbé az erőszak segíthet. Vagy felnéz ránk lovunk, mint vezetőjére vagy nem, de ez utóbbit ne tapasztaljuk meg ilyen kritikus helyzetben. Viszont úgy néz ki, hogy a finom és könnyed partnerség, lovaglás eléréséhez életszerű körülmények szükségesek, egyébként – objektív visszajelzés hiányában - egyesek megelégednek a durva, erőszakos, kényelmetlen eredményekkel is? Hát igen, a bírók döntései, pontjai nem olyan veszélyesek, mint egy leszakadó folyópart! Ráadásul hatni is lehet rájuk! (Tisztelet a kivételnek!) A természetre nem! Viszont valódibb a visszajelzés.
Számos lovas cowboyban versenyzési vágy alakult ki. Lóhoz értésüket szívesen mérték össze szabadidejükben társaikkal. A versenyek során a jobb képességű, sikeresebb lovasoknak mindig akadtak követőik, akik példaképként tekintettek ügyesebb társaikra. Ez azt eredményezte, a fejlődni kívánó lovasok mindent meg kívántak tenni, hogy minél jobban elsajátítsák példaképeik tudását. A tudás fennmaradása és fejlődése így biztosítva volt az elkövetkező generációk számára.
Így aztán a cowboy szó jelentése számos átalakulást követően mára szinte teljesen megváltozott. A büszkeség, határozottság, machoság megmaradt, viszont nem ezek a tulajdonságok, ismérvek, amelyek elsősorban jellemzik a lovas cowboy-t. A modern cowboy udvariasan megemeli kalapját a hölgyeknek. Előre köszön „Uram” illetve „Hölgyem” megszólítással. Gyakran felsőfokú végzettségűek. Mozdulataikat kimértség, nyugodtság, kiegyensúlyozottság, következetesség jellemzi. Gyakran verseket, novellákat, dalokat írnak vagy táncokat rendeznek. Tehát mindenképp érző és kreatív személy. A modern cowboy lehet, hogy nem tökéletes, viszont már egy cseppet sem hasonlít a 19. században róla festett képhez.
A változást senki nem tervezte, de kialakult és a cowboyok hozták el nekünk. Az elmúlt fejlődési időszak számos kérdést letisztított, viszont néhány vita tárgyát képezi napjainkig. Így az is, hogy valójában hol és kivel kezdődtek el a változások. Habár sok mindenben különböznek az álláspontok – ahogy az ember esetében sokszor történni szokott – egyben viszont megegyezés van az új felfogású lovasok, cowboyok között. A személy, aki a lavinát elindította nem volt más, mint egy cowboy, akit TOM DORRANCE - nek hívtak.

Tom Dorrance és a lavina legjelentősebb személyiségei …avagy a szálak kivétel nélkül a Dorrance családhoz vezetnek.

Tom Dorrance (1910-2003)

Tom Dorrance hatodikként született egy 10 fős négy lány és négy fiútestvérből álló családba. Oregon Észak-keleti részén, szülei farmján nőtt fel, ahol a legmozgalmasabb időkben 750 marha és 150 ló volt.
Tom a legkisebb fiútestvér, már fiatalon rájött arra, hogy eredményeit sokkal hamarabb eléri a lovakkal, ha megfelelő pszichológiát használ erő helyett. Nem szerette a konfliktusokat és testvérei egymás között csak békebírónak hívták. Ez fontos elemévé vált lovakkal való foglalkozásának.
Bátyja Bill szerint: „Tom barátságosan állt a lovakhoz és mindegyik „működött” neki. Nagyon fontos volt, hogy ki akart jönni a lovakkal. Idővel rájött, hogy alakítson ki egy nyugodt érzést a lovakkal. A lovak nem nagyon bakoltak alatta. Amelyik igen az, pedig nem tudta őt elhagyni. Legvégül ezek is felhagytak a bakolással. Ez a nyugodt érzés ugyanolyan jó volt Tom számára, mint lovainak.”
Tom három évtizeden keresztül, szülei farmjának eladásáig, 1945-ig dolgozott otthoni farmjukon. Ezt követően már sosem volt saját lova. A következő több mint húsz évben vándor cowboyként dolgozott Oregon, Nevada és Montana különböző ranchein. A teleket, pedig egy rokon farmján töltötte Californiában.
Ötvenhat évesen megnősült. Feleségével, Margarettel Califoriában élte boldogságban élete következő harminchét évét.
Annak ellenére, hogy Tom Dorrance nem volt iskolázott, értelmes, intelligens, kreatív és érzékeny ember volt. Hihetetlen emlékezőtehetsége, megfigyelőképessége és logikus gondolkodása volt. Nagyon szeretett tanulni. Élete kaliforniai részének többségét egy speciális farmkapu kifejlesztésével töltötte, amelynek segítségével bármilyen méretű, tömegű kapu egyetlen ujjmozdulattal könnyedén nyitható. „Mielőtt sorozatgyártásba és marketing tevékenységbe kezdett volna Tom, 10 évvel ezelőtt felszerelt egy általa fejlesztett kapunyitót, amely még mindig kifogástalanul működik. Éppen a minap néztem rá a számlálóra és 28.000-et mutatott” – emlékezik meg Bill, öccse találmányáról 1987 - ben.
Számtalan ember és ló profitált Tom helyzetelemző képességéből illetve abból, hogy a megfelelő időben volt képes lenni a megfelelő helyen és ott a legmegfelelőbbet mondani vagy tenni.

Pat Parelli ezen képesség után fogalmazta meg a Savvy kifejezés jelentését, amely szerint:

Tudatában lenni annak, hogy hol, mikor, mit, hogyan és azt meddig tegyük!


(Savvy Savvy – vel, pedig akkor rendelkezik az ember, ha a fentieket hibátlanul képes alkalmazni, olyan módon, hogy csak és kizárólag, javításra nem szoruló, helyes viselkedési formák alakulnak ki ló és ember között. Ez a valódi hozzáértés.)
A lovak problémáival kapcsolatban Tom úgy nyilatkozott, hogy
„Nem a személy lovának van ló problémája, hanem a lónak van ember problémája!”

Ebből kifolyólag viccesen a „lovak ügyvédjének” nevezte magát. Viszont a dolgok lovak szemszögéből vizsgálása terén halálosan komoly volt. Úgy érezte, hogy amit a lovakról tanult, azért csak a lovaknak tartozott köszönettel. Amikor barátja és diákja egyszer megkérdezte tőle, hogy mégis honnan tanulta mindezt – a sok jót és helyeset - , Tom a következőket válaszolta: „Ray! A lovaktól tanultam.” Ray viccesen a következőt válaszolta erre: „Akkor én biztosan sok buta lovat lovagolhattam az életemben!”
Tomnak nem is volt más lehetősége, mint tanulni a lovaktól. Családi ranchükön nevelkedve mindent meg kellett tenni a munka elvégzése érdekében. És ez legkevésbé sem történhetett hajhászással, csak a menekülő állatfajt partnerként segítségre hívva. Megfigyelve oket, az ő motivációs eszközeiket használta közös céljaik eléréséhez.

„A lassabb a gyorsabb!”
Tom Dorrance

Ha nem sikerült valamit megoldania, akkor konzultált egyik idősebb fivérével, Freddel. Miután Fred egy vadkacsa vadászati baleset során megfulladt, Tom már csak magára számíthatott lovakkal kapcsolatos problémás kérdések terén. Tudta, hogy a lovakat erovel nem veheti rá semmire. De ez nem is állt hozzá közel semmilyen formában. Megtapasztalta, hogyan váljon az ő ötlete a lova ötletévé.
Tanárként szívesen szentelte idejét az érdeklődő diákságának, viszont szavait mindig megválogatta. A megfelelőt alkalmazva a megfelelő helyen és időben. Amit a helyzet megkívánt. Ez néha lehetett sértően kritikus is. De mindent megtett annak érdekében, hogy a lovak a legkevesebbet „szenvedjenek” a velük foglalkozó személyek kezei között. Többnyire viszont gondolkodóvá kívánta tenni lovasait, diákjait, ezáltal is kényszerítve őket arra, hogy saját maguk is próbálják a ló természetét kutatva rájönni a hatékonyabb együttműködés lehetőségére. Iránymutatással rá próbálta vezetni diákjait a megoldásra, ahelyett, hogy azt mondta volna – készként „odaadva” - , hogy csináld ezt vagy tedd azt.
Tom útmutatásaival kapcsolatban Parelli a következőképpen emlékszik vissza egy esetre, amikor is a betegen kórházban fekvő mesterét – nem érezve, hogy valaha is látja őt a kórház falain kívül - arról kérdezte, hogy szeretne-e valami fontosat mondani neki? Tom – minden lóval foglalkozó ember számára megjegyezendően – a következőket mondta:

„Sose öld meg a csikók kíváncsiságát!”

Aztán szerencsére Tomnak sikerült felépülni és elhagyni a kórházat, viszont Pat sokáig gondolkozott azon, hogy miért is mondhatta ezt és pont neki Tom Dorrance. Aztán több hét gondolkodás után rájött. Először is Tom biztos látott olyan eseményt, amikor még korábban Pat sajnálatosan az intelem ellenére viselkedett. Másodsorban, pedig Pat rájött, hogy Tom azért is mondta neki a kórházban az előbb említetteket, mert félelemmel szemben álló tulajdonság a kíváncsiság. A lovak bátorságukat, pedig a kíváncsiságon keresztül nyerik. A cél, pedig nem más, mint bátor lovakat alakítani ki a menekülő, félős, pánikolós és klausztrofóbikus lovakból.
Napjaink „Natural Horseman” – jei valamennyien Tom Dorrance – t tekintik mesterüknek. Néhányuknak megadatott, hogy személyesen is dolgozhattak vele.
Legnevesebb tanítványa kétség nélkül egy Ray Hunt nevű idahoi cowboy, akivel 1960-ban találkozott Elkoban, Nevadában egy kiállításon. A híressé és történelmivé vált esemény szerint Ray megkérte Tom Dorrance – t, hogy segítsen Hondo nevű lovával. Dorrance beleegyezett. Ez egy meghatározó pillanata volt a lóhoz való hozzáállás megváltozásának történetében, mivel Ray Hunt volt, aki kurzusaival, bemutatóival népszerűsíteni kezdte Tom Dorrance tanításait. Idővel a kivételes képességű diák és tanára közötti különbség láthatatlanná vált. Viszont mindkét lovas ember tudása gazdag, mély és gyakorlati tapasztalat alapján szerzett. Tudásukat a következő gyakran emlegetett mondások jellemzik a legjobban:

1. Megfigyelni, emlékezni és összehasonlítani!
2. A kívánt dolgot tegyük könnyűvé, a nem kívánatosat, pedig kényelmetlenné!
3. Legyen az én ötletem a lovam ötlete!
4. Legyünk annyira finomak amennyire lehetséges, de szükségszerűen határozottak.
5. Minél lassabban csinálod, annál gyorsabban éred el!
6. Próbáld átérezni, amit a ló érez és mindig abból indulj ki!
7. Tégy minél kevesebbet és kapj érte minél többet!
8. Mindig adjuk meg a szükséges időt!
9. Vegyük figyelembe, hogy a lónak a legfontosabb ösztöne a túlélés! Ennek alárendelve cselekszik a testében, lelkében és vérmérsékletében!
10. A ló mindig helyesen cselekszik!

Bátyjához, Billhez hasonlóan Tomra is a Vaquero hagyományok voltak a legnagyobb hatással és ő is legalább annyira értékelt egy nyeregben és feszítőzablával lovagolt, helyesen „elkészített” hátaslovat, mint bárki más. Viszont őt jobban érdekelték a „problémás” lovak és a fiatal lovak elindítása. Munkáját a körkarám, a vékony csomózott kötőfék és a kiegyenlítő borcsatlékokkal ellátott csikózabla jellemezte az eszközök terén. Az említett eszközök ma meghatározó eszközei napjaink Natural Horseman - jeinek.
Habár Tom Dorrance egy több millió dolláros iparágat alapozott meg munkásságával, ő ebbol csak nagyon keveset profitált. Élete során egyetlen könyve jelent meg, amelynek címe: „True Unity – Willing Communication between horse and human” azaz „A valódi egység – Készséges kommunikáció ember és ló között”. Egyetlen, „Greetings”, „Üdvözlet” című videóját 1999-ben adták ki.
Utolsó éveit testvére, Bill farmján élte le. 2001 – ben Ray és Carolyn Hunt Jótékonysági Köszönetnyilvánítást szerveztek Tom Dorrancenek, hogy hozzájáruljanak folyamatosan növekvő kórházi költségeihez. A Fort Worth-i rendezvényen valamennyi híres Natural Horseman részt vett. Többek között Ray Hunt, Buck Brannaman, Bryan Neubert, Pat Parelli, John Lyons, Peter Campbell, Mark Rashid és még sokan mások. Sajnálatosan Tom Dorrance nem tudott jelen lenni. Tom Dorrance 2003 június 11-én, egy végzetes agyvérzés következtében elhunyt. Kilencvenhárom éves volt.
Tom Dorrance mindenkire nagy hatást gyakorolt, akivel kapcsolatba került. Halála után a People és a New York Times egyaránt írtak életéről és munkásságáról. Porter a következőket írta: „Sosem éreztem azt, hogy Tom a lovakról szól. Sokan, akik eljöttek kurzusaira, nem voltak ló tulajdonosok, de még csak lovasok sem, hanem sok esetben az élet egyéb területérol érkeztek. Tanítók, pszichológusok, a lovaktól teljesen távol álló szakmával rendelkező személyek. A megjelentek mindig tudtak valami hasznosat hazavinni magukkal.”
Élete utolsó éveiben visszavonultan élt. Elvétve mutatkozott vagy adott interjút. Ha mégis megtette, akkor örömmel és önzetlenül osztotta nézeteit, tapasztalatát. Aztán a későbbiekben, pedig már azt kérte, hogy ha lehetséges ne idézzék és ne is említsék a nevét. Nem kívánt részt venni a kor lovas történéseiben. Azt sem akarta, hogy egyes lovasok sikereiket neki köszöngessék. Ezzel kapcsolatban a következő volt az elképzelése:

„Ha valami működik valakinek, akkor az akár valaha tőlem is jöhetett. Tehát, ha működik, akkor nincs a nevem emlegetésére szükség. Ha, pedig nem működik, akkor lehet, hogy félrehallott vagy rosszul értelmezett valamit a lovas, tehát ebben az esetben sincs arra szükség, hogy használják a nevem, sőt nem is akarom!”

Tom Dorrance egy valódi hős volt, minimális igényekkel, szerénységgel és egyszerű szokásokkal, moderált viselkedéssel. Lovakkal kapcsolatos tanácsait élete nagy részében ingyen osztogatta. A Natural Horsemanship elpiacosodása hihetetlenül zavarta őt. Annak érdekében, hogy minél több lóhoz és lovashoz jussanak el a „régi-új” tanok sokan kisebb nagyobb csomagokat, otthoni programokat alakítottak ki esetleg kihagyva fontos részleteket, hogy minél érthetőbbek legyenek az átlag hétvégi lovas számára. Dorrance – nek semmi beleszólása nem volt az eseményekbe és semmit sem profitált abból, amit az emberek az alapján kezdtek értékesíteni, amit tőle többnyire ingyen tanultak.
A hírnévvel jött népszerűség is zavarta őt és feleségét, mint „egyszerű” embereket.
Mindenekfelett abszolút és egyáltalán nem értett azzal egyet, ami a Natural Horsemanship nevével fémjelezve történt a világban. Az igaz lovas emberekhez hasonlóan neki is meg volt a véleménye egyes dolgokkal kapcsolatban és minden alkalommal visszautasította, amikor a neve olyan emberekkel és módszerekkel került kapcsolatba, akikkel vagy amivel nem értett egyet.
Felesége Margaret Dorrance mindent megtesz férje kívánságainak tiszteletben tartása mellett, hogy akik szeretnének tanulhassanak életútjából.

Ray Hunt (1929- )

Ray Hunt személye nélkül nem alakult volna a Természetes Alapú ló kiképzés, úgy ahogy történt. Ő az, akinek a személyéhez az egész népszerűsítése, útra tétele és a lavina felgyorsítása leginkább köthető.
Már a kezdetektől fogva az ügy középpontjában állt. Ez idáig több mint 10.000 csikót indított el életében. Közvetlenül vagy közvetve, pedig több millió lovas ember lóhoz állását változtatta meg a világban.
Ray harminc éves volt, amikor az elkoi vásárban találkozott későbbi mesterével Tom Dorrance-el, akit megkért, hogy segítsen lovával. Tom javasolt neki pár dolgot. Néhány hónappal késobb Ray kék szalagokat nyert lovával Hondoval, aki annyira kezes lett, hogy még gyermekei is tudtak rajta lovagolni. Mindez 1961-ben történt.
Hunt felismerte Tom Dorrance zsenialitását és eldöntötte, hogy feltétlenül meg akar tanulni tőle, amit csak lehet. Ray Hunt gyorsan tanult. Dorrance egyszer a későbbiekben a következőket nyilatkozta tanítványáról, Rayről:

„Senkivel sem találkoztam eddig, aki olyan gyorsan értené meg, amit mondok és a legkisebb információból, a helyes irányba tudjon elindulni, mint amennyire Ray képes. Olyan, mintha egész életében ezt csinálta volna!”
A ’70-es évek közepén a western ló kiképzése még mindig erőszakos, nyers, durva módszereken alapult. Középpontjában még mindig az ember volt. Hunt ekkor kezdett el a nagyérdemű számára a megszokottól, az addigi „normálistól” teljesen eltérőt ajánlani. Bátorságra volt szüksége az idahoi cowboynak, hogy szembeszálljon az addig elismert cowboy ló kiképzési felfogásnak. Viszont ahogyan akkor sem, most sem érdekelte, hogy az emberek mit mondanak és szólnak ahhoz, amit és ahogyan csinál. Híres arról a mondatáról, ahogyan kezdi a kurzusait:

„A lovakért vagyok itt!... hogy egy jobb lehetőséget kaphassanak!”

Prioritásait nem rejti véka alá, semmilyen körülmények között. Nem óvatoskodik emberek nem megfelelő hozzáállásainak bírálatával. Ha egy ló megrúgott, ledobott vagy akár megharapott valakit, akkor azért nem okolható senki más, mint a lovas, mivel valószínűleg valamit nem megfelelően csinált a személy. És ezt a fejére is olvassa, ha a személy a lovat okolná bármiért is. A ló viszont soha nem csinál és nem is csinálhat semmit rosszul, amiből, mint tapasztalati tényből Ray Hunt egy centit sem enged. Ray Hunt mindig kiáll a lovakért.
Ray Hunt 1978 – ban írta meg könyvét, Think Harmony with Horses címmel (A lovakkal kapcsolatban mindig a Harmónia jusson eszünkbe!). Célja a Dorrance/Hunt hozzáállás és tapasztalat szavakban megfogalmazása volt. Dorrancehez hasonlóan ő is küszködött pontosan leírni, hogy mit is tapasztalt a lovakkal való foglalkozásai során milyen érzéseket kapott, mit is tanult pontosan. Minden ló, lovas és nap eltérő egymáshoz képest. Egyszerűen nem lehetséges egy általánosított „Hogyan csináld” szabálykönyvet kiadni, amely alapján, ha valaki valami problémával kerül szembe, akkor biztosan azt lehetne mondani, hogy a következőket tedd! Ugyanis a lovak, az emberek és az élet egy hatalmas állandóan másképp gomolygó és változásban levő massza. Így a könyv megírása is egy eltalálhatatlan mozgó célponttá vált.
Tom, Raynek a könyvekkel kapcsolatban a következőket mondta:

„Ray, az emberek állandóan arra kíváncsiak, hogy nincs-e valamilyen könyv, ahol erről olvashatnának vagy amiből tanulhatnának! Én nem értem minek nekik a könyv, hiszen többnyire akkor sem tudják megcsinálni lovaikkal azt amit szeretnének, ha én ott vagyok!”

Hunt szerint – bölcsen – a „Ki, Mi, és Hol kérdések határozzák meg a Miért, Mikor és Hogyant!” Ami előtt eldöntjük, hogy milyen válaszlépést teszünk egy problémára, valamennyi tényezőt figyelembe kell venni, amely alkotja a problémát. A legbiztatóbb válasz, amit Ray Hunt problémás esetekben ad, az a következő: „Úgy alkalmazkodjunk a szituációhoz, hogy az annak a legjobban megfeleljen!”
Ha mélyre ásunk, akkor, ahogyan minden nagy lovas ember számára, úgy Hunt számára sem szól ez az egész másról, mint az érzésről. Hogyan írod le az érzést. Az érzés valószínűleg a megfoghatatlanok megfoghatatlanja. Körül lehet írni, de pontosan le nem.
Csak kérdezzünk meg egy jazz zenészt, hogy pontosan milyen és miért azt a hangot játssza egy improvizálás során. Vagy kérdezzünk meg egy asztalost, hogy pontosan hányszor kell körbe dörzsölni smirglivel egy asztalt, hogy az megfelelően kész legyen? Vagy akár megkérdezhetnénk Ray Huntot is, hogy honnan tudja, hogy egy adott ló éppen azon gondolkozik, hogy megtegye a szükséges lépést vagy éppen annak a kapujában áll. A hozzáértő szakember hatalmas gyakorlati tapasztalata és tudása alapján hozza meg döntéseit, amelyet elég nehéz pontosan szavakba önteni. Önmaga részévé válik és belülről fakad. Már ösztönszerűen. Majd egyszerűen érzéssé alakul át.
Éppen ezért van az, hogy mindig ugyanaz a két szó Ray Hunt válasza, amikor valamilyen viselkedéssel kapcsolatosan kérdezik meg, hogy arra esetleg mit kellene lépni: „Attól függ!” Attól függ, hogy mit érzek abban a pillanatban. Az érzés, pedig tapasztalat során alakul ki.
Ray Hunt, mesteréhez Tom Dorrancehez hasonlóan, érzéseinek leírásához olyan iránymutató definíciókat adott meg számunkra, amelyeken jobb, ha komolyan és elmélyedve elgondolkodunk, mert a segítség és a helyes út ott van bennük.
A már eddigiekben felsoroltak mellett az alábbiakban még néhány fontosabbat olvashatunk.

1. Kemény feszesség helyett, keressünk puha készségességet!
2. Egészen a földig gondolkozzunk!
3. Ha valaki a lovát megfelelő partnerség megléte mellett szeretné valamire megtanítani, akkor igazából nem tanítjuk őt, hanem lehetőséget alakítunk ki arra, hogy megtanulja!
4. A megfelelő érzés és időzítés, egyensúlyt eredményez!
5. GONDOLKODJ!
6. Egész testtel lovagoljunk, ne csak a kezeinkkel és lábainkkal!
7. Vegyük észre a legkisebb változást és lovunk legapróbb próbálkozását, és ezt azonnal jutalmazzuk!
8. Élettel teli testtel lovagoljunk!
9. A ló érzi, ha mi tudunk és ezt mi is érezzük.
10. Nem a lovon kell fejleszteni, hanem mindig magunkon!

Az utolsó útmutató ismét felhívja figyelmünket az elindult lavina lényegére. A megváltozott hozzáállás segítségével képessé válunk biztonságosabb, jobb és boldogabb lovakat képezni, de ezalatt észre kell vegyük azt is, hogy mi magunk is jobb, boldogabb és biztonságosabb lovas emberekké válunk. Ennek segítségével, pedig sokkal több ember válik képessé jobban kiaknázni saját képességeiket, amelyek örökre a felszín alatt maradtak volna, ha Tom Dorrance és Ray Hunt nem álltak volna ki a nagyérdemű elé elmondani érzéseiket! Azt, hogy másképp is lehetséges!

Elindítás – ez az időszak a fiatal ló kapcsoltatásától, első felszerszámozásán keresztül, az első felülésig tart.

Bill Dorrance (1906 – 1999)

Habár csak négy évvel idősebb, mint Tom, Bill mégis egy teljesen más korszakban született öccsénél. Azelőtt született, hogy Henry Ford ló vontatás nélküli kocsijával megváltoztatta volna Amerikát.
A családi farmon minden munkához lovakat használtak, amely komoly lehetőséget biztosított számára a tanuláshoz, a megfelelő mennyiségű minőségű tapasztalat megszerzéséhez. Életformájuk teljesen megegyezett a kor vidéken élő gazdálkodó, farmer családjaiéval. Lánytestvérei közül Margaret és Lillian tanítónők lettek édesanyjukhoz hasonlóan. Jean és Ethel titkárnői munkát végeztek. A fiúk Jim, Bill, Fred és Tom valamennyien lovas emberekké váltak.
Legidősebb testvér Jim mindenféle lovon képes volt fennmaradni. Ha a farmon élénkebb vérmérsékletű ló volt, akkor azt nagy valószínűséggel Jim vállalta el. Ő ezeket a lovakat szerette a legjobban. Tom ugyanezt a heves energiát jóra próbálta átfordítani, hogy segítségével egy nyugodt és békés lovat érjen el. Bill már fiatalon a lovak idomításával szeretett foglalkozni. A négy fiútestvér közül a legtehetségesebb Fred volt, aki fiatalon első lovassá lépett elő egy nevadai ranchen. A testvérek közül szintén elsőként, 1930 - ban települt át Kaliforniába, hogy ott dolgozzon. Bill sem váratott sokat magára. 1931 – ben követte bátyját. A nagy depresszió idején Kaliforniában volt lehetőség arra, hogy egész éven át lehessen munkát vállalni. Így farm munka volt is rendesen.
Abban az időben, azon a vidéken senki sem tanított lovaglást. Bill viszont észrevette, hogy egyes lovasok könnyedebben lovagolnak és lovaik is szinte láthatatlan jelekre működnek. Mindnyájuktól tanult hasznosat. Bill mindenféle lovat szeretett és mindegyikkel jól ki akart jönni és ennek érdekében mindent megtett.
Itt Kaliforniában értette meg és szívta magába a kaliforniai lovas emberek, a Californio – k lovas tradícióját. Kifejezetten a Vaquerokét, akik tehenekkel dolgoztak. Tőlük tanulta megfonni saját Reata –ját (Nyersbor fonott kötél) és elkészíteni lovas felszereléseinek többségét.
Mivel ekkor az automobilok, a traktorok és teherautók még nem váltották fel a lovakat és öszvéreket, még mindig komoly szükség volt rájuk. Kifejezetten olyan helyeken, ahová gépesítve nem lehetett eljutni. Valamennyi lovas cowboynak az volt az álma, hogy olyan lovat képezzen, amelyikkel szinte a lehetetlent is végre lehetett hajtani. Billnek, pedig ez feküdt a legjobban. Mindig szerette megnézni, hogy adott lovat a képzéssel, milyen nehézségű feladatok elé lehet állítani. Emellett örömét lelte abban is, hogy másokon illetve mások lovain segítsen. A Kaliforniai Állami Politechnika Egyetem gyakran küldött hozzá diákjai közül, hogy segítsen a diákoknak, akik elhozták problémás lovaikat. Általában csak egy délutánra érkeztek, de mégis napokig maradtak. Buck Brannaman, Bryan Neubert és Mike Beck, mai híres apostolai a Természetes Ló Kiképzésnek valamennyien tanultak Billtől. Beck elmondása szerint Bill gyakran álmodozott arról, milyen jó lenne egy Horsemanship iskolát létrehozni. Sajnos csak álom maradt, ugyanis mindig túl sok volt a munka a ház körül.
Bill Dorrance legkiemelkedobb diákja Leslie Desmond, aki - amikor visszaköltözött a Keleti partról Kaliforniába - hihetetlennek találta, hogy semmilyen formában nincs Bill Dorrance munkássága megörökítve. Aztán segítségével sikerült kiadni Bill Dorrance egyetlen könyvét: „True Horsemanship Through Feel” (Valódi Lóhozállás Érzésen Keresztül) A könyv Dorrance saját szavaival íródott és jelent meg, amely legalább ezen keresztül visszaadja azon emberi tulajdonságait Tomnak, aki és amilyen ő valójában volt.
Bill Dorrance 1999 – ben, 93 éves korában, nem sokkal könyve kiadását követően hunyt el.

Pat Parelli (1954 - )

…kiderül, hogy miért az ő neve a legismertebb!

Pat Parelli az 1980-as években alkotta meg a Natural Horsemanship (Természetes Lovas Emberség) kifejezést, amellyel egy komoly mozgalmat alapított. Saját nevével – Parelli Natural Horse-Man-Ship elnevezéssel - fémjelzett oktató csomagjait az egész világon használják.
San Fransisco-i öböl régiójában, Livermore-ban született. Már kora gyermekkora óta csak a lovak körül jártak a gondolatai. Kilenc évesen már helyi istállókban dolgozott. Az évek alatt számos olyan mestere volt, akik nem csak a lovakkal, hanem tehenekkel és kutyákkal illetve a természettel harmóniában éléssel kapcsolatban is sokat tanítottak számára.
Hihetetlen tanulékony diák volt. Minden fontos információt elraktározott, megjegyzett abból, amit elétártak. Nem telt el sok idő és máris a saját csikó nevelési és ló kiképzési módszerén dolgozott.
Középiskolás korában rodeó versenyeken vett részt - ő szavaival - : „Egészen addig, amíg az agyam ki nem esett a helyéről!”. John Hawkins segédletével 1972-ben, - ekkor még csak 18 éves volt - elnyerte az Év Kezdő Rodeó Lovasa címet, ráadásul a szőrén (nyereg nélküli) kategóriában. Leesési százaléka az egész versenyévadra vetítve 4(!)% volt.
Időközben főiskolai diplomát szerzett Mezőgazdasági szakon. Ezt követően kezdődött számára a valódi tanulás, amikor elszegődött, lovas karrierjét egyik leginkább befolyásoló személyéhez, Troy Henryhez. Henry nyitotta fel Parelli szemét a lovak valódi világával kapcsolatban és megértette számára a ló pszichológia és a kommunikáció fontosságát a lovak kiképzésében. Mesterén keresztül került kapcsolatba azzal a lóval, Salty Doc-al, akivel később, híres könyvének, a Natural Horsemanship – nek a borítóján is szerepelt.
A világ 1981-ben figyelt fel Pat Parellire komolyabban, amikor kis híján - egy öszvérrel - megnyerte a komoly elismerésnek és megbecsülésnek örvendő NRCHA által rendezett Snaffle Bit Futurity kategóriáját.
1982-ben, több hét gyakorlást követően útnak indult kurzusokat, bemutatókat tartani azzal kapcsolatban, amit a pszichológiai alapú ló kiképzéssel kapcsolatban tanult, tudott és érzett, hogy terjesztenie kell. Parelli távolabbi céljai az volt, hogy embereket tanítson, akik majd saját lovaikat tanítják. Azt akarta, hogy a lovasok többsége számára egy hatékony, erőszakmentes, ló kommunikáción alapuló programot adjon. Szemben az erőszakkal, félelemkeltéssel és megalázással, amely széles körben volt alkalmazva abban az időszakban. Az emberek nem csak, hogy elfogadták, hanem egyenesen imádták az „újszerű” módszert. Ez azt is eredményezte, hogy más, már akkor híres lovas mesterek figyelmét is felkeltette. A következő évben találkozott össze Tom Dorrance-el, Ray Hunt-al és Ronnie Willis – el, akik elámultak a Kaliforniai Élőállat Szimpóziumon előadott kantár nélküli bemutatójától. Mindhárman mestereivé váltak az elkövetkező években. Ugyanebben az évben találkozott Dr. Robert Millerrel (állatorvos etológus, lásd: Dr. Robert Miller DVM), aki a Western Horseman című magazinban megjelentetett 3 részes cikksorozatában, tudományosan alátámasztotta Parelli munkáját. A folyamat egészen addig gyűrűzött, amíg mára Parelli neve azonossá vált a „Natural Horsemanship” fogalmával úgy Amerikában, mint világszerte.
Ugyan a ló és lovas kiképzési tudásával, módszerével kapcsolatban ritkán éri kritika, showmanszerű előadásmódjával kapcsolatban, viszont annál inkább. Az utóbbi kritika nem érdekli őt. Válasza rá, pedig a következő: „Bármit tudnék tanítani, még matekot is, úgy hogy az érdekes legyen a diákok számára. Olyan vagyok, mint egy fel-alá rohangáló tengeri malac, ami viszont felkelti az emberek érdeklődését. Mindemellett hihetetlen lelkes vagyok! Az, pedig fertoző!”
Reflektorfényen kívül, meglepően csendes. Pihenésként gitározik, amelyet örömzenéléssel szokott megtoldani barátaival.

Parelli öröksége
…A Hét Játék

Valószínűleg Pat Parelli legnagyobb hozzájárulása a Természetes Ló és Lovas Kiképzés forradalmához, egyben öröksége is az úgynevezett Hét Játék. A Hét Játék egy olyan ló és ember közötti földi munka, amely a lovak egymás közötti kommunikációját hivat imitálni. A ló és ló közötti kommunikáció alapja, pedig nem más, mint testbeszéd, amelynek segítségével alakítják ki a lovak egymás közötti hierarchiájukat (erősorrendjüket). Csakis megfelelően alkalmazva a Hét Játék megfelelő kapcsolatot alakít ki ló és ember között, lenyugtatja a lovat, az embert jogos és természetes vezetőjévé teheti lovának, és megerősíti a lóban az ember és a ló között alkalmazandó „nyelvet”. A Hét Játékot - a közös nyelv stabilizálásáig - mindenképp egymás után, a helyes sorrendben kell lovunkkal játszani. Ezen keresztül bizonyítjuk be lovunknak, hogy ismerjük és értjük a világukat.

A Hét Játék, konkrétan, amelyek…

…a tanulás, a tanítás és a fejlődés nélkülözhetetlen elemei!

A jelenlegi lovas iskolai – ló és lovas kiképzési – gyakorlatokkal ellentétben, mielőtt bárki életében először lóra ül, meg kell ismernie négylábú társát. Meg kell bizonyosodni afelől, hogy rendelkezik a megfelelő közös nyelvel és a kommunikáció valamennyi eszközével lova és saját maga között a lovaglás megkezdése előtt. Az a rossz megszokás, amellyel csak fogjuk, felnyergeljük és felkantározzuk a lovat az okozója a számos problémának, gondnak, esetleg balesetnek, amellyel az emberek a lovaglás során találkoznak.

Ne üljünk csak úgy fel egyből!

Előbb alakítsunk ki egy kapcsolatot. Az embernek általában - amely jelen esetben mindegy, hogy lovas lesz-e belőle, avagy sem - szüksége van lova és közötte kialakított megfelelő kapcsolatra, mély megértésre és elfogadásra. Egy olyan nyelvre van szükség, amelyre bátran támaszkodhatunk.
Az ember felelősége, hogy lova vezetője legyen, amelynek segítségével megtaníthatjuk arra, hogy nyugodtabb, okosabb, bátrabb, atlétikusabb lehet. Bízzon döntéseinkben, ellenkezés nélkül tegyen meg bármit, amit kérünk tőle, engedjen nyomásra, küzdjön le akadályokat, menjen oldalra, lépjen hátra és mindezt könnyeden.
A Parelli Hét Játék segítséget nyújthat mindehhez. A Hét Játék, mint egy diagnosztikai rendszer nyújt segítséget fejlődésünk hiányosságainak kimutatásában. Azok okainak kimutatásában és a hiányosságok megoldásában egyaránt. A Hét Játék napjaink legizgalmasabb, legátfogóbb, leginkább lóközpontúbb ló és lovas képzési segédlete a ló-ember oktatás és kommunikáció terén. Ez egy rendszerszemléletű megközelítése a megfelelő, ló-ember közötti nyelv és kommunikáció kialakításának, amelynek alapját azok a megegyező játékok alkotják, amelyeket a lovak egymással játszanak a szabadban barátkozás és a dominancia sorrend kialakítása érdekében. Az a ló pedig, amelyik mind a Hét Játékot „megnyeri” az lesz a csapat, csoport, ménes alfa állata. A mi célunk az, hogy mi legyünk az alfa állat lovunk számára.
Bármi, amit lovunkkal teszünk az egy vagy több játék kombinációja a hétnek. Amennyiben kellő ügyességet alakít ki valaki – mondjuk olyan mértékűt, hogy még lova is megcsodálja - a Hét Játék mindegyikének alkalmazásában, akkor nem lesz határ abban, hogy bármit is elérhessünk, vagy megtanuljunk végrehajtani lovunkkal, amennyiben kellő idő, megfelelő hozzáállás és vezérfonal áll rendelkezésünkre.
A Hét Játék mindegyike egy-egy számot visel magán, mivel fontos, hogy azokat sorrendben játsszuk, kifejezetten abban az időszakban, amikor ezt még csak tanuljuk.
Valamennyi ló mestere ezeknek a játékoknak, amelyeket mindig is játszik lovasával, kezelőjével, már akkor is, amikor a személy semmit sem tud a hét játékról, azaz a lovak viselkedéséről. Amikor a személy a Hét Játékot mindegyikében „jobb” lovánál akkor a ló, lónyelven érti meg, majd fogadja el a személyt vezetőjének.

„Csak egy embert ismertem életemben, aki olyan jó tudott lenni a lovakhoz, mint egy másik ló! Ő, pedig nem más, mint Mr.Tom Dorrance!”
Ray Hunt
A „játékok” megnyerésétől kezdve tekint a ló a személyre alfa állatként. Ez az, amit respektnek, tiszteletnek hívunk. A respektáló ló nem félős, nem tompa, nem túlizgatott, nem ijedt, nem ellenálló, nem agresszív és nem csökönyös, hanem mindezeknek az ellentétje!
A lovak az alfa állatra tekintenek iránymutatás, bizalom és biztonság terén. Megbíznak az alfa egyed döntéseiben és fenntartás nélkül követik útmutatásait. A lovak természetes követők, abban az esetben, ha találnak egy természetes vezetőt. A ló nyelvének – kommunikációjának – a Hét Játéknak az elsajátítása biztosít lehetőséget az ember számára, hogy lova természetes vezetője lehessen. Mindezek mellett a Hét Játék nagyon jó eszköz, de leginkább a legtermészetesebb lovunk edzéséhez… úgy lelkileg, érzelmileg, mint fizikailag!

A Játékok

Az alábbiakban rövid leírása olvasható a Hét Játéknak. A teljes Parelli rendszer ezeken a Játékokon alapszik, amelyeket mind magasabb és magasabb szintre kell fejleszteni, úgy földről, mint nyeregből.
Az első három Játék elengedhetetlen alapja a Játékoknak. Olyan, mint az ABC, amelynek segítségével később szavakat, majd pedig mondatokat alkotunk.

1. Játék – A Barátkozós Játék

Ez a játék bizonyítja be lovad számára, hogy nem fogsz úgy viselkedni, mint egy ragadozó – mivel ő annak tart minket. Azt, hogy barátságos vagy és hogy megbízhat benned. El kell nyerni a bizalmát, amelynek során képesnek kell lenni barátságos módon bárhol megérinteni a testén. Azok a pontok, ahol nem hagyja, hogy megérintsd, mutatják meg fenntartásait veled szemben. A közeledés és visszavonulás politikáját alkalmazva, olyan helyeket érintsünk, simogassunk a testén, amit megenged, anélkül, hogy bárhol is erőszakosak lennénk. Ezt követően bizalmát növelhetjük a vezetőszár hátára dobálásával, nylon zacskóval, esőkabáttal, nyeregalátéttel való simogatással. De ez történhet szinte bármivel, amivel csökkenthetjük szkeptikusságát. Egyre feltétlenül ügyeljünk: lovunk laza vezető száron legyen és semmiképpen nem lehet feszes a kötél vagy netalántán lovunk kikötve.
A Barátkozós Játék fontos elemei: mosoly, nyugodtság, ritmusosság, közeledés és visszavonulás politikája, deszenzibiláltság (az állapot, amikor lovunk nyugodtan tűri, hogy az ostor botjával csapójával, a kötéllel, de bármivel is simogassuk vagy azokat akár rá is dobjuk.)

2. Játék – Sündisznós Játék (Porcupine Game)

A játék neve is már arra kell utaljon, hogy a lónak nyomás hatására, arra nem rádőlnie, hanem attól ellenkező irányba, „engedőleg” kell elmozdulnia. Ennek megtanulásával fog tudni engedni a szár, a csizma és a zabla nyomásaira. Ezt fokozatos, több lépcsős nyomás kifejtésével gyakoroljuk és nem egy hirtelen szúrással vagy netalántán eszeveszett szurkálással. A nyugodt nyomás finoman kezdődik és addig fokozódik, ameddig a ló nem reagál. Amikor a ló elmozdul, tehát enged, abban a pillanatban megszüntetjük a nyomást, tehát mi is engedünk.
A nyomást négy fázisban alkalmazzuk, amely arra mutat rá, hogy milyen értékben hatunk a lóra, mindig esélyt adva a lónak a legapróbb jelre történő engedésre, amely elengedhetetlen alapja a fejlődésnek! A négy fázis tehát: szőr, bőr, hús, csont. Minden egyes fázis egyre jobban erősödik egészen addig, amíg a ló nem enged vagy először is legalább jelét nem mutatja hajlandóságának arra, hogy engedjen. Ebből rögtön megláthatjuk, hogy az engedés, a nyomás megszüntetése és nem maga a nyomás, amely tanítja lovunkat! Hiszen ő az engedésekből tanulja meg, hogy jól és jó irányba mozdult. Amennyiben már az első fázisra enged akkor ne menjünk tovább. Amennyiben, viszont a negyedik szintig eljutunk, akkor legyünk rá felkészülve, hogy addig ne engedjünk, amíg lovunk nem mozdul el számára kényelmesebb, a nyomás irányával ellentétes irányba. A legkisebb próbálkozást is jutalmazzuk simogatással, mosollyal (vissza a Barátkozós Játékhoz) és ne paskolással! (Megjegyzés: a simogass és ne paskolj dicsérés alapja az, hogy a csikót születését követően, mint első meghatározó kellemes inger az anyja nyalogatása éri, amelyhez a simogatás áll a legközelebb kellemes élményt nyújtó ténykedés, nem pedig a paskolás. Hipotetikus kérdés „humanoid” társainkhoz: a hölgyek többsége a kedveskedés (virág, ajándék, csokoládé stb- n kívüli) egyik megnyilvánulási formájaként a vállveregetést vagy a simogatást szereti és/vagy várja el???)
A Sündisznós Játékot a ló különböző testrészein kell játszani. Úgy, mint orr, mellkas, nyak, vállak, mellkas, far illetve bármi, amit meg tudunk érinteni.
A Sündisznós Játék fontos elemei: koncentráló tekintet („szúrós anyós tekintet”), nyugodt nyomás, négy fázis használata.

3. Játék – A Hajtós Játék (The Driving Game)

Ez a játék megtanítja lovunkat közvetett nyomásra való engedésre, amelynek során a lónak csak jelzünk és anélkül, hogy hozzá érnénk enged a nyomásra. Az első időkben valószínűleg még a ló közeléből kell adni a jeleket. A szinteken előre haladva egyre nagyobb és nagyobb távolságokból leszünk képesek hatást gyakorolni lovunkra. Előrehaladottabb szinten ez a játék úgy tűnik, mintha ló és ember között láthatatlan jelekkel történne a kommunikáció.
A négy fázis alkalmazása ismét elengedhetetlen, amely a távoli jelzést követően például a következő is lehet: 1. ujjal jelzés kis mozdulatokkal, 2. könnyed ütögetés (megegyező ütemben és erősségben) a lovon az ujj beggyel, 3. lovunk közepes erősségű, ütemes ütögetése, de még mindig csak az ujjakkal, 4. paskolás nyitott tenyérrel. Habár a fázisok elkülönülnek, nagyon fontos fejben tartani, hogy az ütemnek azokon belül megegyezőnek kell lennie. Amint lovunk a legkisebb jellel is, de enged, azonnal engedjünk, szüntessük meg a nyomást, nyugodtan engedjük le karjainkat, mosolyogjunk és simogassuk meg a lovat jó alaposan. A ló gyorsan megtanulja, hogy akár minden feladatban is már az első fázisra engedjen. Tanítsuk meg lovunknak, hogy a gyakorolt jelek bármely testrészen való alkalmazására engedjen, azzal a testrésszel és abba az irányba, amelyikbe mi Hajtani kívánjuk jeleinkkel. Például lépjen hátra, lépjen el az elejével vagy hátuljával.

A Hajtós Játék fontos elemei: koncentráló tekintet, ütem, négy fázis.

A következő játékok már célravezető játékok. Amint az első három játékkal sikerült elsajátítani az ABC-t, akkor elkezdhetsz szavakat és mondatokat alkotni a betukből. Ezeket összetettebb feladatok végrehajtására használhatod.

4. Játék – A Yo-Yo játék (The Yo-Yo Game)

Küldjük hátra lovunkat, tőlünk elfelé, egyenes vonalon, majd hozzuk vissza hozzánk a vezetőszár használata mellett, anélkül, hogy ellépnénk. A feladat az, hogy előre és hátrafelé egyformán könnyen haladjon. A négy fázist most is ugyanúgy kell használni csak a jelenlegi feladatnak megfelelően. Fázisok: 1. mutató ujj 2. csukló 3. alkar 4. teljes kar.
Lépésről lépésre a négy fázis alkalmazása a következőképpen történik: 1. a mutató ujj jobbra-balra mozgatásával próbáljuk lovunkat hátra léptetni, mintha figyelmeztetően azt mutatnánk valakinek, hogy „nem jó, amit csinálsz!”. Mellette szúrós tekintettel nézzünk a lóra. 2. Mozgassuk csuklónkat úgy, hogy a mozgatás már hasson ki a vezetőszárra is. 3. Mozgassuk alkarunkat, behajlított pozícióban jobbra-balra. 4. Egyenesítsük ki karunkat és mozgassuk a vezető szárat a karunk teljes hosszával. Csak addig kell egyik fázisból a másikba lépni, ha a ló az alacsonyabb szinttű jelre nem válaszol. Amikor a legkisebb jelét is mutatja a hátralépésnek azonnal vegyük le a nyomást róla. Ez jelzi a ló számára, hogy ő valamit jól csinált.
Továbbá az is nagyon fontos, hogy a ló mindkét szemével ránk figyeljen, amely figyelmet jelenti. Amint a ló egyik szemével nem ránk figyel, azonnal elveszítjük a hátralépés egyenességét. Figyeljünk a részletekre, hogy már azelőtt korrigálni tudjunk, mielőtt még elferdülhetne. Először lassan játsszuk a Yo-Yo játékot és síkon. Aztán próbáljuk ki magunkat lejtőn felfelé és lefelé egyaránt, majd pedig egyenlőtlen domborzati viszonyok között illetve nagyobb sebességgel elküldeni és visszahívni lovunkat. Ezt követően kis rudakon, rönkön keresztül és hosszabb vezető száron is játszhatjuk a Yo-yo-t. Ennek a játéknak a segítségével tanítjuk meg lovunknak a távolságtartást, amelyet jól hasznosíthatunk lovunk vezetése közben is. Segít a lebegési fázis, az öntartás, a megállás, ezen belül a csúszó megállás (sliding stop) kifejlesztésében. Azon túl, hogy lovunk megtanul hozzánk jönni!
A Yo-Yo játék fontos elemei: egyenesség, reagensség, fantázia, négy fázis.

5. Játék – A kör Játék (Circling Game)

Ezt a játékot ne keverjük össze az ész és cél nélküli futószárazással! A Kör Játék lelkileg, érzelmileg és fizikálisan egyaránt fejleszti a lovat és nem untatja, mint a futószárazás általában. Ez megtanítja arra, hogy kapcsolatban maradjon veled úgy, hogy a közöttetek levő szár fesztelen maradjon, eközben persze a jármódot és az iramot a lovas szabályozza.
A Kör Játékot három részre tagoljuk: a kiküldés, az engedés és a visszahívás. Valamennyi részét, ideális esetben lábunk elmozdítása nélkül kell végrehajtani! A ló kiküldéséhez vezessük az orrát abba az irányba, amelyikbe szeretnénk, hogy menjen. Ha nem megy ki abba az irányba, amelyikbe szeretnénk, akkor emeljük fel a kötél végét és pörgessük meg a nyaka irányába. Amint már szépen halad körülöttünk, akkor álljunk meg egyhelyben és adjuk át a vezetőszárat a hátunk mögött, amikor mögöttünk halad. Ezzel felelőséget bízhatunk lovunkra a jármód és iram megtartása terén. Ez az engedés fázisa.
A körözés során kettő, de legfeljebb négy kört tegyen meg a ló egy kézre, különben nem érünk el nála semmit, mert csak unni fogja és nem tudja mi a konkrét feladat. Továbbá, így nem is fejlesztünk benne semmi képességet. Amennyiben lovunk nem halad folyamatosan körülöttünk illetve ennek érdekében állandóan hajtani kell akkor ő nyeri a játékot. A ló és (ló) ember kapcsolata, pedig erről szól. Bízzunk lovunkban, hogy jól fogja megoldani a feladatot. Amennyiben megáll, akkor forduljunk vele, nézzünk rá koncentráltan, irányítsuk ki az orrát újból és kezdjük meg a körözést újból. Ha elindult és újra köröz, akkor mosolyogjunk.
Lovunk visszahozásához 1. és 2. fázisként hozzunk felénk annyi vezetőszárat, hogy fel tudjuk emelni, illetve közel feszes tudjon lenni. Ennek érdekében a száron azzal kézzel nyúlunk előre, amelyik a körözés irányába mutat, tehát elől van. A 3. fázishoz a kötelet a ló fara felé mozdítsuk az elől lévő kézzel. 4. fázisként érintsük meg a farát a hátul levő kézben tartott vezetőszár véggel, ameddig nem fordul teljesen velünk szembe lovunk. Minding álljunk meg és vegyük le a nyomást lovunkról és ne felejtsünk el mosolyogni, ha jelét mutatja a helyes reakciónak. Eztán hívjuk vissza lovunkat magunkhoz és alaposan simogassuk meg (vissza a Barátkozós Játékhoz). Nagyon fontos számunkra, hogy a ló farát bármikor képesek legyünk kikapcsolni, amely nem más, mint a Kör Játékban a megállítás. Ez a far kitérítésével történik, ami közben a ló megáll és velünk szembe fordul. Ezzel válik lovunk könnyebben kontrolálhatóvá – úgy lelkileg, mint érzelmileg és fizikailag egyaránt.
A Kör Játék fontos elemei: kiküldés, engedés, visszahívás, négy fázis, a jármód és az iram megtartásának megtanulása lovunk részéről.

6. Játék – Oldalazós Játék (Sideways Game)

Ezzel a játékkal megtaníthatjuk lovunknak, hogy jobbra és balra egyformán képes legyen könnyedén oldalra lépni. A játék végrehajtásához lovunkon két részt kell figyelembe vennünk. Az egyik a ló eleje (nyak, fej) a másik, pedig a far. Ezek a ló 1. és 4. zónái. Az oldalazás megkezdéséhez a hajtós játékot kell alkalmazni először az első, majd a negyedik zónán, ezt követően, pedig folyamatosan felváltva egészen, addig amíg lovunk el nem lépett, később pedig, ameddig szeretnénk. Annyi kötelet (vezetőszárat) engedjünk ki a kezünkből, amennyitől lovunk még képes ellépni oldalra, de semmiképp sem annyit, hogy elfordulhasson és esetleg megrúghasson minket.
Az Oldalazós Játék segítséget nyújt a lebegési fázis növelésében, az ugrásváltás és a spin (western piruett) kifejlesztésében továbbá segít kiegyensúlyozni a túl sok előremenéssel rendelkező lovakat. Kezdjük a játékot nagyon lassan és korrekten. Először használjuk a lovarda falát vagy kerítést, hogy megakadályozzuk a túl sok előrefelé irányuló mozgást. Ezt addig érdemes ebben a formában csinálni, ameddig a lovunk megtanulja a feladatot.
Az Oldalazós Játék fontos elemei: laza vezetőszár, Hajtós Játék alkalmazása az 1. és a 4. zónákban egyformán, négy fázis alkalmazása.

7. Játék – Rés Játék (Squeeze Game)

A lovak születésüktől kezdődően és természetüknél fogva klausztrofóbiásak. Félnek illetve nem érzik magukat biztonságban, szűk vagy zárt helyeken. A Rés Játékkal lovunk bátrabbá és nyugodtabbá válik és aggodalom nélkül lesz képes áthaladni szűk helyeken. Először egy nagy réssel kezdjünk, ami több méter is lehet. Például egy akadály, fal vagy akár egy hordó és a személy között kelljen először áthaladni, kellően nagy távolságot biztosítva lovunk számára a biztonságos áthaladáshoz. Legelőször segíthet, ha lovunktól elfelé távolodunk az áthaladás előtt, majd utána, pedig zárjuk a rést mögötte közeledéssel. A hátralépés segíti a lovat az irányunkba haladni, illetve bővíti a rést. Az 1. fázis során irányítsuk lovunk orrát a rés irányába. 2. Emeljük fel a vezetőszár végét 3. Pörgessük meg a vezetőszár végét néhányszor, 4. Érintsük meg lovunkat a vezetőszár végével a mar mögött. Majd álljunk meg és kezdjük előröl. Akkor hagyjuk abba, amikor lovunk előre lép a rés felé. Amikor ellép vegyük le a nyomást róla, engedjük le magunkat és mosolyogjunk. Nemsokára lovunk képes lesz folyamatosan áthaladni a résen. Engedjük kicsúszni a vezetőszárat a kezünkből, amikor áthalad a résen, annak érdekében, hogy teljes nyomás elvételt érezhessen és nehogy kellemetlen élmény érje teljesítés közben. Amikor lovunk már bizalommal halad át a szűk helyeken, akkor szűkíthetjük a rést egyre kisebbre és kisebbre egészen annyira, mint egy lószállító állásainak szélessége. A Rés Játékot alkalmazhatjuk kézen ugratáshoz, lószállítóba, lófürdetőbe, startboxba és lószárítóba bevezetéshez. A klausztrofóbia csökkenésével lovunk könnyebben elfogadja a hevedert is. A Rés Játék fontos elemei: hátralépés a rés bővítése érdekében, nagy réssel kezdjünk és haladjunk szűkebbek felé, négy fázis használata, olyan a lovas élet során használatos hétköznapi tárgyakkal játsszuk, mint lószállító vagy akadályok.

Legutolsó kihívásnak a már „csak” a Hét Játék mindegyikének egyenlő mértékű, magas szinttű elsajátítása maradt!

Mit jelent a „Parelli Natural Horse-Man-Ship”?

Egy okosan összegyúrt oktatási rendszer, amely módszerének vázát tekintve a legjobbat használja fel a cserkészet, a távol keleti harcművészetek és a hagyományos oktatás területeiről. Célja a tanulás felgyorsítása, amelyhez segítséget nyújtanak: Neurolingvisztikus Programozás, a detektálás gyakorlati tudománya, fejlődés tudomány, tudat és tudat alatti gondolkodás és különböző viselkedési sémák alkalmazása.
A lépésről lépésre kialakított program a fokozatokhoz vagy a harcművészetek övrendszeréhez hasonló módon, szinteken keresztül fejleszti a diákokat.
Parelli 10 szintet különböztet meg. Az 1-3 – ig szintek alapvető lovas tudás elsajátításáról szól. Ez leginkább a lovasnak szól. A hangsúly a megfelelő ló és ember közötti viszony kialakításán, a ló pszichológia, a préda és ragadozó viszony megértetésén illetve a szeretet, kommunikáció és dominancia egységének egyenlő arányú alkalmazásának elsajátításán van.
A 4-5-6 – os szintek az alapozást elhagyva a teljesítményről, a ló és ember közötti viszony finomításáról szólnak. A további szinteken a lovaglás művészeti szintre emelkedik és nincs tisztán definiálva. Amikor Parellit megkérdezik, hogy ő melyik szinten érzi magát, akkor azt feleli, hogy a 8-ik.
A ’90-es évek közepén feleségül vette legjobb diákját, egy ausztrál díjlovast, Linda Paterson-t. Ő felelős Parelli írásos munkájának többségéért. Valójában ő az aki papírra vetette Pat gyakorlati módszereit, majd az oktatás, a ló és ember pszichológia területén dolgozó profi szakemberek segítségével alakította ki oktatási csomagjaikat.
Két központban lehet őket megtalálni. Pagosa Springs, Colorádoban és Ocala, Florida.
Parelli első felesége, fiának és lányának édesanyja, szintén a Természetes Ló és Lovas Kiképzés elkötelezett terjesztője és oktatója. Karen Parelli Hagen, férjével Jimmel a kaliforniai Natural Hoofprints nevű iskolájukat működteti.


Monty Roberts (1935 - )

Valamennyien akik az „őstűz” körül voltak, komoly mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy napjainkban a jelenlegi mértékben váljon ismertté a „Természetes ló kiképzés”. Monty Riberts-et is hatalmas elismerés kell, hogy övezze, mivel ő volt az, aki a legtöbb emberhez juttatta el elsőként szerte a világban azt, hogy másképp is lehet a lovakkal.
A kaliforniai Salinasban született 1935-ben. Fiatal korától kezdődően lovakkal volt körül véve, ugyanis édesapja, Marvin Roberts egy elismert lovas ember volt, aki az akkori időszak tradicionális – nyersebb – tréning módszereit alkalmazta. Montyt viszont jobban érdekelte az egyik szomszédjuk által alkalmazott pszichológiai alapú megközelítése a lovaknak. A szomszéd nem volt más, mint: Bill Dorrance!
Tizenhárom évesen már vad musztángokat követett a nevadai sivatagban, ahol a közöttük töltött idő alatt megértette a lovak egymás közötti „néma” kommunikációját, gesztus alapú beszédjüket, amelyet később „Equus” – nak nevezett el. Ez a lovaktól eltanult viselkedés mód lett alapja „Join-up” (kapcsolódás, kapcsoltatás) elnevezésű módszerének.

A „Join-Up” módszerről

Éveken keresztül megtartotta magának ló képzési tudományát, amely számos sikert hozott számára különböző szakágakban. A „show ring”-ben olyan lovak kerültek ki a kezei közül, mint Johny Tivio, Fiddle D’Or és Night Mist. A galoppversenyek világában még ennél is nagyobb hírnévre tett szert, olyan lovakon keresztül, mint Alleged, An Act, Tobin Bronze, illetve további több mint 250 kiemelt versenyt nyert ló.
1986-ot írtak, amikor a módszer nyilvánosságot látott. A híres versenyló tréner, Farell Jones meglátta, Monty-t, amint éppen ez egyik lovával a körkarámban dolgozik és azt mondta, hogy erről a világnak tudnia kell. Így került sor egy demonstrációra, amelyet Kentuckyban tartott Monty Roberts. Újságírók és telivértenyésztők nézték munkáját érdeklődéssel. Eredményképpen számtalan cikk került napvilágra, amely világhírnév felé indította Monty Roberts -et.
II. Erzsébet angol királynő halott Monty Roberts munkásságáról és érdeklődést mutatott közelebbi megszemlélésére. Miután közelről látta Monty-t munkában arra kérte, hogy Anglia szerte mutassa be módszerét. Szintén a királynő nyomására íródott meg Best Seller-je a „The Man Who Listens to Horses – The Story of a Real Life Horsewhisperer”. A könyv Magyarországon „Az Igazi Suttogó”(*) címmel jelent meg. A könyvet először Angliában adták ki. Ezt követően Észak-Amerikában, majd további tizennégy országban jelent meg és megerősítette Monty Roberts karrierjét.
Tréning programját többnyire körkarámban, nyers vagy emberek által problémássá tett lovakon mutatja be. Első cselekedetként – Monty – elkergeti a lovakat magától, mint ahogyan egy domináns ló is tenné. Aztán, amikor a ló által közölt jelek alapján Monty úgy ítéli meg, hogy a ló készen áll az együttműködésre – azaz kész újratárgyalni Monty feltételeit -, megváltoztatja testbeszédét és behívja a lovat, hogy kapcsolódjon hozzá.
Módszere a legfélősebb illetve a legagresszívebb lovat is nyugodttá és együttműködővé változtatja 15-20 perc alatt. 30 percen belül, pedig fel lehet ülni az ilyen lovakra. A ló ezt követően készen áll további munkára. A megegyező körkarámos módszer segítségével lehet elérni, hogy lovunk bizalmasan menjen fel egy ló szállítóra vagy vízen át, illetve küzdjön le bármilyen számára hasonló traumát okozó problémát javaslatunkra.
Monty Roberts munkásságának központjában egy komoly kérdéskör áll: az „Erőszakmentesség”. Kihangsúlyozza, hogy az erőszak vagy erőszakosság mindig az, aszerint viselkedőre és nem az azt elszenvedőre kell érteni. Hogyan is kell ezt érteni?
Roberts felvállalva jelenti ki, hogy a lovak igen is tudnak durván viselkedni egymás irányában. Az általa feltérképezett, majd Equus-nak elnevezett nyelv, pedig inkább testbeszédrol, gesztusokról, meghatározott jelekről szól, amely igaz elmehet a rúgásig, harapásig is. Akkor, mi is a helyzet az agresszivitással. Azzal, hogy valaki a lovak nyelvén kíván a lovakkal kommunikálni, de csak a mentális részét akarja gyakorolni vagy elfogadni, az erőszakosat, pedig nem. A különbség valóban Monty fenti elméletében rejlik, amely szerint az Erőszakosság vagy durvaság, az aszerint viselkedőre vonatkozik. Helyesebben annak motivációjára. Tehát, ha valaki indulattal feltöltve, idegesen, netalántán büntetési vagy bosszúálló célzattal gyakorol lovára nyomást, ezzel félelme keltve, akkor ezt a magatartást, mindenképp, durvának tartja Monty. A megítélés oka leginkább az, hogy az ilyen emberi akciók a ló számára érthetetlenek, amelybol kifolyólag céltalanok és elvtelenek is egyben.
Mégis miért fogadható el akkor egy ló és ló közötti rúgás, harapás? Illetve ebből kifolyólag mikor elfogadható vagy mitől elfogadható a hasonló emberi cselekvés? Ugyanattól, mint a helytelen csak ellentétes előjellel! A belső beállítottságtól, a közeledés milyenségétől, amely jelen esetben nem indulatos, hanem nyugalomtól, kimértségtől sugárzik. NEM megalázó módón, bántást és rosszindulatot nem célzó magatartást gyakorolva a nyomás lehet akár fizikai is, de eltérően az előzőtől, úgy, hogy azt a ló is tisztán érti. Tehát a lasszó, a répapálca, a kötél, illetve a tenyér kapcsolatba kerülhet a lóval, ha az a lovak egymás közötti viselkedése elvén történik. Szemben azzal, amikor a ló tulajdonos, a gazda, vagy a lovász vagy bármilyen minoségű „ember” kezében lévő villanyél vagy bármely hasonló „bátorságnövelő” eszköz elvtelenül kerül alkalmazásra. (Ráadásul az indulattól túlfűtöttséghez több ragadozószerű, gyáva, elitélendő, a ló számára semmilyen esélyt nem adó magatartás is párosul, mint pl.: a ló kikötés melletti verése; ugyanez boxban, amikor is a „bátor” személy beugrik a boxba ütést mérni, majd gyorsan kiugrik a válaszlépés elől, majd amikor a ló ismét védtelen pozícióba kerül, ismét ugyanezt teszi! Ugyanez mondható el sajnos bárkire, aki a lovát a ráhelyezett eszközökkel hasonló módon bántalmazza! Egy nem megfelelően használt kikötőszár, sarkantyú vagy akár gumis zabla is használható durván! Szégyen!)
Érthetőségre, ok-okozati összefüggésre és az erőszak vagy helyes kommunikációra álljon itt egy példa: Ha egy a rangsorban feljebb álló ló érkezik az ivóvízhez, jobb fűcsomóhoz, akkor az ott levő lónak utat kell adni. Amennyiben ez nem történt meg, akkor a vezető ló rásunyít, ráfordul és akár rá is rúg, amely az ott levő lovat lassúság esetén el is találhatja, amitől odébb áll. Tehát volt előjel. A rúgás, pedig a békés, de következetes előjelek után azt jelentette, hogy menj odébb. Akkor az előjel nélkül, a patkolásnál megállni nem akaró ló rángatása, majd hasba rúgása jelentheti-e azt, hogy állj meg jobban? Nem ez azt jelenti, jelentené számára, ha nem fognák, hogy menj innen! És furcsa módon mégsem akar megállni a ló!
Más szavakkal akkor beszélünk erőszakról, amikor a vevő oldalon levő élőlény számára a rágyakorolt nyomás célja érthetetlen. Ebből kifolyólag arra választ adni nem tud illetve függetlenül válaszadási próbálkozásaitól a nyomás folyamatosan válaszreakcióitól függetlenül állandóan változó mértékű. Ez a megrúgva és a mértéktelenül rugdosva lenni közötti különbség. A lovak csak a megfelelő válaszreakció hiányában és csak a válaszreakció eléréséig lépnek fizikai kontaktusba, de nem tovább, utána, pedig el kívánják azt kerülni. Ha eleget vagyunk lovak körül, akkor előbb vagy utóbb megrúg egy ló és ez ott be is fejeződik. Ha a ló indulattól lett volna túlfűtve, akkor addig sorozott volna minket ameddig mozgunk, viszont az enyhe fájdalmon kívül ez nem következett be. Ráadásul saját figyelmetlenségünkön kívül, mást nem is okolhatunk.
Monty Roberts életének számos kimagasló eseményei voltak. Kisgyerekként dublőrje volt Elizabeth Taylornak a National Velvet című filmben. Ugyanezt a szerepet töltötte be Roddy McDowell, Mickey Rooney és Charlton Heston helyett is. Fiatal korában, 1956 – ban a főiskolák közötti rodeó bajnokságot megnyerte. Flag Is Up kaliforniai farmja, ahol jelenleg él, híres ló tenyészetté vált. Sport és versenylovakat egyaránt tenyésztenek.
Roberts számos kitüntetés, elismerés és díj birtokosa. Elismeréséről szóló bizonyítványt kapott a CIA-tól is. Továbbá a Zurich-i egyetem tiszteletbeli viselkedéstudományi (ló etológiai) doktori címét mondhatja magáénak.
A teljesség igényéhez hozzátartozik, hogy első könyvének megjelenését követően családi ellenszenv alakult ki vele kapcsolatban, amiatt, ahogyan könyvében apját jellemezte.
Habár a kialakult helyzet kellemetlen, Monty Roberts munkásságának nagysága vitathatatlan. Amelyen keresztül a „Natural Horsemanship” lavinájának tovább görgetéséhez visszavonhatatlanul és nagymértékben járult hozzá.

(*)A magyar cím „Az Igazi Suttogó”, amely a témával mélyebben nem foglalkozó emberek számára teljes mértékben megtévesztő. Hiszen még az angol cím sem állítja ezt, amely szó szerinti fordításban hiteles is lett volna: „Az ember aki meghallgatja a lovakat – Egy valódi suttogó története”. A könyv magyar címe további bonyodalmat okozhat Robert Redford filmjének „A Suttogó” – nak a hallatán, amellyel kapcsolatban ismét sokan összehozzák Monty Roberts könyvét, pedig valóságban a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Nicholas Evans a „Suttogó” címu könyv írója, egy valódi személyről mintázta főszereplőjét, Tom Bookert, aki nem más, mint Ray Hunt legjobb tanítványa, Buck Brannaman. A megegyező című film, pedig szintén Buck munkássága segítségével, annak mintájára készült, ráadásul a film lovas technikai szakértője is ő volt. Javaslatára Robert Redford újra írta a film valamennyi lovas jelenetét.

Az oldal tetejére